Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)

Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Az ókori civilizációk kialakulása

I. században Görögországból terjedt el; Caesar és Augustus idejében már az egész római birodalomban használták.

Ahogy a görögök a tudomány, a természet megismerésének sok területén kezdeményező lépéseket tettek, úgy volt ez a vizek, vízi tudományok területén is. Az előbbiekben szó volt már az indiai Kautilja csapadékméréseiről. Nos, a rendszeres hidrometeorológiai megfigyeléseket az elsők között — minden bizonnyal — a görögök végezték, bár ezek még nem mennyiségi észlelések voltak, hanem a jelenségek feljegyzését jelentették. Theophrasztosz görög író, filozófus (i. e. 372—287), Platón és Arisztotelész kortársa és tanítványa említi, hogy Görögországban és Kis-Ázsiában sokan érdeklődtek a meteorológia iránt. A hidrometeorológiai észlelések adatait és a vízelőrejelzéseket nyilvános helyeken kifüggesztették. Ez Athénben az i. e. V. században már elterjedt szokás volt. Theophrasztosz alkotta meg egyébként elsőként a víz természetes körforgásának elméletét.

Római birodalom. Az ember és a víz kapcsolatának legértékesebb és legismertebb ókori emlékeit a római civilizáció hagyta ránk. Ezt a civilizációt elsősorban a műszaki alkotások jellemezték, s e munkák középpontjában az építészet és a vízépítés állott.

Plinius joggal tekintette a római birodalom legnagyszerűbb alkotásának a vízépítés, főleg a lakossági vízellátás terén elért eredményeket. így ír: ,,Ha valaki szorgalmasan megvizsgálná a nyilvános használatra, fürdőkbe, halastavakba, házakba, mulatóhelyekre, kertekbe, a külvárosokba, majorokba folyó vizek bőségét és a helyenként épített íveket (azaz csatornahidakat), az átfúrt hegyeket, a megöntözött völgyeket, belátná, hogy ezeknél semmi csodálatra méltóbb nincs az egész földön.”

Róma vízellátását i. e. 305 és i. e. 5 között épült kilenc vízmű biztosította. Közülük hét az ivóvízellátást, kettő pedig az egyéb vízhasználatokat (vízicirkusz üzemeltetését, az öntözést, malmok hajtását stb.) szolgálta. Róma vízellátó rendszere az ókor egyik legnagyobb műve, amit jellemző műszaki adatai szemléltetnek. A vízkivételek távolsága a várostól 1,2 és 91,3 km között változott. Ezek részben forrásokra, részben tavakra, illetve folyókra támaszkodtak. Az i. sz. I. században a föld alatti vezetékek hossza

30