Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Az ókori civilizációk kialakulása
Görögország és a római birodalom Az ókori közel-keleti, ázsiai, észak-afrikai és más, forró, száraz klímájú (arid) területek civilizációinak a víz intenzív használata volt az alapja, s e vízhasználat vagy éppenséggel a víz elleni védekezés főleg a termeléshez, ezen belül is elsősorban a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódott. Görögország és a római birodalom legjelentősebb területei a mediterrán, illetve a mérsékelt égöv sokszor inkább nedvesnek mondható zónáiba estek. Görögország ókori városállamainak polgárai a kedvező klimatikus és természetföldrajzi körülmények között inkább az urbanizációs fejlődés során kerültek kapcsolatba a vízzel, lévén a vízellátás és a csatornázás e fejlődés feltétele, a civilizációs szint fokmérője. Az ókori görög városok némelyike mind műszaki megoldás, mind nagyságrend tekintetében figyelemre méltó vízi közműhálózattal rendelkezett. Athén 200 000 fő körüli lakosságát — a város virágkorában — 18 vízmű, illetve vízvezetékrendszer látta el ivóvízzel. Ezek egy részét forrásokból táplálták vízzel, amit sziklába fúrt csatornákon vezettek a városba, más részüknél a mai csápos kutakhoz hasonló, szétágazó tárókkal (vízszintes vagy ferde vezetésű, alagútszerű furat) gyűjtötték össze a sziklarepedésekben, felszín alatti kőzetrétegekben mozgó vizeket. Az i. e. VI. században olyan vízellátó rendszer is épült, amelynek folyamatosan egyenletes vízszállítását tárolómedence biztosította. Némely vezeték ezek közül még a múlt században is részt vett Athén vízellátásában. Érdemes megemlíteni Pergamon városának nyomás alatti csővezetékrendszerrel megoldott vízellátását. A források és a magaslatra épült város között kettős völgyvonulat húzódott, amelyeknek legmélyebb pontja 172 m volt a tenger szintje felett. A víztároló medencét 322 m magasságban létesítették, a forrás pedig 367 m magasan helyezkedett el. A magasságkülönbségek áthidalására a közlekedőedények elve alapján működő, nyomás alatti vízvezetéket építettek, feltehetően bronzcsövekből. A vezeték legalsó pontján a nyomás 195 m-es vízoszlop, tehát kereken 2 MPa volt. A vízimalom, az ember legősibb szerszámainak egyike, az i. e. 29
