Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

3. Szalóki Sándor: A növények vízigénye, vízhasznosítása és öntözővíz-szükséglete

vY; ) (Y, )

3.4. ábra. Az állománysűrűség hatása a tenyészidőbeli összes vízfogyasztásra (Ki), termésátlagra (T,) és a fajlagos vízfogyasztásra (y3) egy középkorai (363) és egy kései érésű (648) kukoricahibrid esetében

A kisebb tó'számtartományban való változtatás tehát még jelentó'sen befolyásolja a vízkészlet igénybevételét és ezzel együtt az aszályérzékenységet. A már gyakorlatban alkalmazott tőszámváltozatoknál (50—100 ezer/ha) azonban a vízfogyasztásban alig van különbség. Jó vízgazdálkodású talajokon nem is lenne célszerű túl kis tőszámot beállítani, mert a termésingadozás ugyan így mérsékelhető lenne (feltéve, hogy a gyomosodás a ritkább állományban nem fokozódna), de a többéves átlagtermés nem érné el a sűrűbb állomány átlagát.

Rosszabb vízgazdálkodású talajokon, különösen az aszályos területeken azonban (ha ott érdemes egyáltalán kukoricát termeszteni) csak csekély (30—40 ezer) tőszámmal lehet biztonságos a termelés.

Néhány növényfaj (kukorica, búza, paradicsom, szőlő, gyümölcs stb.) fajtái között is nagy különbségek vannak a vízfogyasztásban, illetve a vízigényben.

A vízigényre ható fajtatulajdonságok között főleg a tenyészidő hosszúságának van szerepe, kisebb mértékben a habitusbeli különbségnek (magasság, forma stb.) is.

117