Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Géczy Károly: Bevezetés
a termelésre káros víztelítődésével számolni kell. Ezeken a területeken a mező- gazdaság bruttó termelési értékének évi növekedési üteme várhatóan nem érheti el az átlag 50%-át sem; itt a termelés intenzitásának fokozása melioráció útján nem javasolható, ezért a termelés extenzív formái ajánlhatók. Hasonlóan kell megítélni a nemzeti parkok céljára kijelölt területeket is, ahol a talajok termékenységének növelését célzó beavatkozások helyett a természetes vegetáció fenntartása a kívánatos. Viszont, ahol a feltételek indokolják, ott a természeti adottságokhoz igazodó gazdálkodási rend kialakítása mellett indokolt olyan beavatkozások, eljárások, módszerek összefüggő rendszerének a kialakítása, amely a különböző hatások komplex érvényesülésén keresztül — a talajok termékenységét tartósan növeli, — a természet káros hatásait mérsékli vagy megszünteti, — a korszerű technika racionális használatának új feltételeit is megteremti. A melioráció szervezett végrehajtását megalapozó főbb állami intézkedések. A termő- terület védelmét, a talajok termékenységének fokozását nem csupán a földtulajdonosok és a földhasználók tartották elsőrendű érdeküknek. A szervezett talajvédelmet pl. az 1879. évi XXXI. törvénycikk alapozta meg. A különböző talajjavítási eljárások alkalmazásának több mint két évszázados múltja ismert hazánkban. Állami intézkedések és segélyek révén pl. 1928 — 1933 és 1938 — 1944 között mintegy 25 000 ha területet javítottak meg. A rendezett vízállapotok megteremtésének történelmi időszaka a XIX. század közepére esik. Az állami forrásokból megindított árvízmentesítési munkák után a fo- lyókból kizárt felszíni vizek rendezett levonulását is biztosítani kellett. A munkák költsége már meghaladta egy-egy földtulajdonos erejét és lehetőségeit. Ezért állami intézkedések segítették elő az érdekeltek társulásainak megszervezését. Az említett állami törekvéseket azonban fékezték a rendelkezésre álló anyagi források és a technikai eszközök elégtelensége, a birtokviszonyokból fakadó érdekellentétek, valamint a kisparaszti gazdálkodás korlátozott lehetőségei. A felszabadulás után a talajok termékenységének fokozását, védelmét az 1961. évi VI. törvény, valamint ennek végrehajtására kiadott 7/1962. (III. 13.) számú kormány- rendelet tette szervezetté. A megvalósítás kedvező feltételei pedig a szocialista nagyüzemi gazdálkodás kialakításával teremtődtek meg. A törvény és a végrehajtási utasítás kimondja, hogy a termőtalaj megóvása minden földhasználó elsőrendű kötelessége. A földhasználók kötelesek a rendelkezésre álló és az általuk igénybe vehető minden eszközzel a talaj termékenységét fenntartani és növelni, a talaj pusztulásának kitett földeket a természeti erők pusztításaitól megóvni. Ebben a munkában a földhasználók támaszkodhatnak az állam sokirányú segítségére. A mezőgazdasági nagyüzemek jövedelemszabályozó rendszerének keretében általánossá vált a meliorációs munkák állami támogatása. Ezzel a lehetőséggel a mező- gazdasági üzemek kezdetben úgy éltek, hogy a meliorációnak egy-egy elemét alkalmazták (egy-egy tábla javítása összefüggéstelenül, műszaki talajvédelmi művek létesítése stb.). Csak fokozatosan teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy egy-egy mezőgazdasági üzem teljes területét átfogó komplex meliorációt hajtsanak végre. Ebben kezdeményező szerepet vállalt a fancsali Egyetértés Mgtsz vagy a Törökbálinti Állami Gazdaság. Ezt követően teljes vagy rész-vízgyűjtő területek komplex rendezésére került sor 100%-os támogatással. Ilyenek voltak Borsod megyében a Bélus-patak vízgyűjtőjében, Nógrád megyében a Lókos-patak vízgyűjtőjében, Zala és Vas megyékben az Őrség—Hetés—Göcsej tájegységben, Baranya megyében a Baranya-csatorna és a Eeketevíz vízgyűjtőjében, Szabolcs megyében az Ecsedi lápon vagy Veszprém me10
