Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
mélysége maximum 16—20 cm legyen. Ennél mélyebben a repce és a bíborhere alá nem szükséges művelni a talajt. A szántást fogassal és gyűrűs hengerrel azonnal zárjuk le azért, hogy a szántás után a talaj ne legyen üreges, felülete pedig rögmentes legyen. A további munka ebben az esetben a vetésig tárcsázás vagy kultivátorozás legyen, de ezt is azonnal zárjuk le. Az ilyen műveletekre eső után és gyomosodás esetén van szükség. Száraz talajon, ha a tarlóhántásra tárcsával került sor, arra kell törekedni, hogy még július végén vagy augusztusban egy középmély szántást végezzünk. Ezt azonban csak abban az esetben iktassuk be, ha esőt kaptunk, és talajunk megfelelően átnedvesedett, mert az eke munkája csak ilyenkor lehet jó minőségű. Kötött, száraz talajon az eke helyett lazítót használhatunk 18—20 cm mélyen. Ha a lazító nagy rögöket szaggatna föl, akkor csak 10— 12 cm-re járassuk, és a következő alkalommal, egy-két hét múlva eresszük ennél mélyebbre. A lazítás után is gondoskodni kell az azonnali lezárásról a nedvességmegőrzés céljából. Minden nyár végi telepítésű növénynél alapvető követelmény a jó minőségű magágy. Kötött, száraz talajon a forgatás nélküli lazítás után sokkal jobb minőségű magágy kevesebb munkával készíthető, mint szántásos alapművelés után. Az őszi vetésű növények csoportjába tartozik a rozs, az őszi árpa és a búza. Ezek alá a megfelelő minőségű vetőágyat szeptember végéig (rozs), illetve október közepéig (árpa, búza) kell előkészíteni. Az alkalmazandó talaj művelés rendszere az elővetemény lekerülési idejétől és a talaj állapotától függ. Korán lekerülő elővetemények után (borsó, repce, búza) többféle lehetőségünk van a hosszabb időszak miatt, mint a későn lekerülő elővetemény (pl. kukorica) után. Az őszi vetésű növények alá szántásos vagy sekélyműveléses rendszert alkalmazhatunk. A szántásos rendszer elterjedtebb, de a kísérletek szerint nem hatásosabb, mint a sekélyművelés. A szántásos rendszer is az esetek többségében tárcsás tarlóhántással és annak azonnali lezárásával kezdődik. Ebben az esetben a szántásra később (aug. — szept.), a talaj kedvező nedvességállapotában kerül sor. A szántás után a talaj felszínét azonnal, lehetőleg a szántással egy menetben zárjuk le. Lehetséges olyan változat is, amikor a tarlóhántás helyett azonnal szántanak. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a talaj kellően nedves és így a szántás nem lesz rögös. A szántást azonnal fogassal és hengerrel le kell zárni. Szólni kell a szántás mélységéről is. Gyakran előfordul, hogy az őszi gabonafélék alá is mélyen szántanak. Az irodalomban 30, sőt 40 cm mélységű szántást is ajánlottak. Az utóbbi időben intenzív fajtákkal végzett kísérletek az ilyen mélyen végzett szántás termésnövelő hatását nem igazolják. 16—20 cm-es szántásmélység a legmegfelelőbb. A kukorica után általánosan elterjedt a szántásos rendszer. A kísérletek szerint a jól kezelt, gyommentes kukorica után nincs szükség a búza alá a szántásos művelésre. A szántás elterjedését a kukoricabetakarítás módja magyarázza. Az utóbbi időszakban a kukorica vetésterületének nagyobb részén a kukoricaszárat, főleg szállítási kapacitás hiánya miatt, nem takarítják be. A táblán maradt szár akadályozza a talaj művelést. A jobb talajmunkák céljából a szárat elégetik vagy feltépik. A szár égetése nem tökéletes, mert ősszel annak nedvességtartalma nagy. A jobb égetés végett esetenként gázolajat is használnak, ami jelentős energiapazarlás. A másik elterjedtebb módszer a szár feltépése és a táblán való egyenletes elterítése. Ez a módszer az előzőnél főleg azért előnyösebb, mert a szár nagy tömegű szerves anyaga így legalább a talajba kerül, és gazdagítja azt. Bármelyik módszert alkalmazzák is, mindegyik hátrányos a talaj művelés szempontjából. Ilyen esetben ugyanis a szármaradványokat csak 20—25 cm-es szántással lehet többé-kevésbé elfogadhatóan a talajba forgatni. A szántás után megfelelő 87
