Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek természeti adottságai - Talajadottságok
A csapadék, a talaj alkotó kőzet és a talajvíznívó különbségei miatt a sófelhalmozódás, s ezen belül a Na-ionok felhalmozódása, valamint a kalcium kilúgozódása különböző mélységű rétegekig megy végbe. így megkülönböztetjük a meszes—szódás—sós feltalajú szoloncsákokat, a csak gyengén sós feltalajú szintekre tagolt átmeneti szikeseket (másként nevezve szoloncsák-szolonyeceket), a kilúgozott feltalajú réti szo- lonyeceket (a felhalmozódási szint igen sós, oszlopos szerkezetű), valamint a mélyen kilúgozott feltalajú, sztyeppesedő réti szolonyeceket (a feltalaj viszonylag humuszos, a mész és a szikes sók viszonylag mélyebben vagy oszlopos szerkezettel együtt jelennek meg). A szikesek keletkezésében legnagyobb szerepe a víznek van. Egyrészt mint pangó víz elősegíti az agyagásványok szétesését s bepárolódva a sók felhalmozódását, másrészt a viszonylag magas sós talajvízből a kapilláris úton fölemelkedő sós oldat ugyancsak a víz elpárolgása révén kicsapódik, s növeli a sókoncentrációt. A szikesek a sok só miatt könnyen elfolyósodó, levegőtlen, rossz szerkezetű talajok. Ebből következően a talajélet is igen korlátozott. A megtermelhető növényfajok száma, a szikes minőségétől függően korlátozott. Ahol javításuk indokolt, ott csak komplex vízrendezés (altalajlazítás és felszíni vízelvezetés), kémiai talajjavítás és szükség szerint az öntözés segítheti a szikesedési folyamatok megállítását. Réti talajok A réti talajok tartósan víz alatt álló hajlatok, idős öntésterületek, mély fekvésű medencerészek területén alakulnak ki, ahol sok a savanyúfüves, vízkedvelő növényzet. A buja növényzet maradványa a gyakori huzamos vízborítás miatt csak anaerob módon tud lebomlani, a talajban a redukciós folyamatok uralkodnak. A humusz részben vasvegyületekhez kötött, sötét színű, kenődő. Az intenzív mállás mellett az agyagtartalom a felszínen a legnagyobb. A humuszos szint alatt gyakori a glejesedés. Típusai a só- és mésztartalom, a talaj vízmélység, a vízborítás időtartamától függően különböztethetők meg. Elsősorban vízrendezéssel és fizikai módszerekkel, másodsorban savanyúságuk mértéke szerint kémiai módszerekkel javíthatók. Láptalajok Többnyire állandó vízborítás mellett, igen buja vízkedvelő növényzet alatt keletkeznek. Szervesanyag-tartalmuk igen nagy, ami a víztartó medencét lassan feltölti. A lápfenék rendszerint nagy mésztartalmú. Ezért talajjavító anyagként is szokták használni. A láp szerves anyaga igen lassan bomlik el. Tőzeges rétegeiben még jól felismerhetők az egyes növényi részek. Szárazabbra kerülve a tőzeg bomlása meggyorsul, s kotu képződik. A kotu kiszáradva könnyen a defláció áldozatává válik, mert mint könnyű fajsúlyú port, a szél tovasodorja. Meliorációjuk a vízszint szabályozásával, talajvédelemmel és kémiai talajjavítással komplexen valósulhat meg. A kötöttebb karbonátos iszapos altalaj egy részének a feltalajba keverése sok esetben segíti a defláció elleni küzdelmet, növeli a feltalaj ásványtartalmát. öntés- és hordaléktalajok Egyenetlen vízjárású folyómedrek mentén áradáskor egymásra rétegződött vízi hordalékok, iszapok anyagából keletkeznek a nyers öntéstalajok. Az egyes rétegek frakciók szerint általában elkülönülnek, mivel az egyes áradások más-más szemcse 38
