Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek természeti adottságai - Talajadottságok
lepusztul. A kalcium talajba vitelével, a talajpusztulás fékezésével és a vízzáró rétegek lazításával javíthatók. Az trésen savanyú, nem podzolos barna erdőtalajok filliten, agyagpalán, porfiriten és hidroandeziten alakulnak ki csarab és áfonya aljnövényzetű lombos erdők alatt. Erősen savanyú, telítetlen, igen kötött talajok. Az erősen humuszos feltalaj (A-szint) alatt világos színű sárgásbarna agyag következik, amely a C-szintbe olvad be. Ha az erózió következtében már a B-szint van felszínen, nehezen művelhető a talaj. A podzolos barna erdőtalajok mésztelen üledékes kőzetű degradált erdők alatt keletkeznek. Savanyúságuk mérsékelt. A feltalajban jelentős a kovasav-felhalmozódás, B-szintjük agyagos. Kis termékenységű, rozs—zab—burgonya—bíborhere talajok. A pszeudoglejes talajokra jellemző, vízzárónak tekinthető B-szint csapadékos, pozitív vízmérlegű területeken alakul ki. A vízzárást az agyagkolloidok felhalmozódása okozza. A nedves körülmények okozta redukciós folyamatokat a mozgó ferro- vegyületek jelzik. Csak komplex meliorációval javíthatók. Zala és Vas megye jellegzetes talajtípusa. Agyagbemosódásos barna erdőtalajok találhatók az ország hegy- és dombvidéki területeinek igen jelentős részén. Savanyúságuk változó, általában mérsékelt. A kicserélhető H-ionok mennyisége nagy. Az egész szelvényben egységes minőségű agyag a B-szint ben felhalmozódik. Nagy agyagtartalmuk a fokozott kémiai mállás eredménye. Gyenge-közepes termőképességű talajok, amelyek komplex beavatkozással (meszezés, talajlazítás, talajvédelem) javíthatók. A barnaföldek viszonylag száraz erdős területeken alakulnak ki. Általában gyengén savanyú, kötötten morzsás talajok. A B-szint vöröses árnyalatú. A szelvény kötöttsége egységes. Közepes vízgazdálkodású és termékenységű talajok. Elsősorban talaj- védelemre szorulnak. Homokos kőzeten a barnaföldek rozsdabarna erdőtalaj altípusa alakul ki. Az erősen lepusztult és meszes kőzeteken a barnaföldek karbonátmaradványos barna erdő talaj okként újraképződnek. Ezek azonban már nem képesek a lesavanyo- dásra. A humusz megőrzése itt is talajvédelmi feladat. Csernozjom talajok A sztyeppzónában a szüntelen megújuló és pusztuló dús gyökérzet hatására kialakuló, igen jó szerkezetű talajok. A talajvíz viszonylag mélyen, 3 m alatt helyezkedik el, ahová a csapadékvíz általában nem ér le. A mészállapot, a szín, a kilúgozás, a sófelhalmozódás szerint sokféle típusát és altípusát különböztetjük meg. A csernozjom (mezőséginek is nevezett) talajaink egyúttal legértékesebb termőtalajaink is. Kőzetük hullóporos vagy víz által áttelepített lösz, ami a felső, jó szerkezetű A-, B-szint lepusztulásával rohamosan vékonyodik. Fokozza a lepusztulás veszélyét, ha a lösz lejtőre települ, vagy ha a táblás lösz a törésvonalak mentén felbillenve lejtős felületet képez (pl. a Dunántúlon). Mint értékes termőtalajok, fokozott figyelmet, illetve talajvédelmet érdemelnek, mivel viszonylag vékony lepelként borítják az alattuk levő, lényegesen kedvezőtlenebb talajképző anyagot szolgáltató kőzeteket (pl. pannon homok- és agyagrétegeket). Szikes talajok A medence jellegű, pusztai területek talajában az összefolyás és az intenzív párolgás hatására a sók felhalmazódnak. A kolloidok felületén Na- és Mg-ionok adszorbeá- lódnak, megváltoztatva ezzel az eredeti kőzet fizikai, kémiai tulajdonságait és biológiai feltételeit. 37
