Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - dr. Matos Károly: A belvízjárta területű üzemek gazdálkodásának szervezése
Talajjavítás, szerves- és műtrágyázás szervezése Az időszakosan vízzel borított területek talajjavításakor és trágyázásakor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy viszonylag sűrűn alakulnak ki a talajban levegőtlen körülmények. Ilyenkor a szerves anyag bomlása csak anaerob körülmények között megy végbe. A lebontó folyamatokhoz szükséges oxigén a redukciós folyamatok során szabadul fel. így a pangó víz hatására bekövetkezett időszakos glejese- dés következtében a redukciós folyamat erősödik, a talaj tápanyag-visszapótló képessége csökken. A szükséges talajjavítás módszerét és anyagait a talajvizsgálatok alapján határozzuk meg. A szerves- és műtrágyázás szervezése. Azokon a belvizes területeken, ahol a víz élő vízfolyásba folyik le, vagy oda vezetjük le, ott még akkor se használjunk szerves trágyát, ha szükséges. A szervestrágyaadagokra vonatkozóan az általánosan használt mennyiségeknek mintegy 30—50%-át javasoljuk olyan területeken, ahol a belvízborítás az említetteknél gyakoribb. Ezeken a területeken a szerves trágya egyéves hatásával számolhatunk. A csökkentett szervestrágyaadag azért célszerű, mert kedvezően hat a talaj szerkezetére, segíti a talaj beéredését. A műtrágyázás tekintetében a lehetőségek sokkal nagyobbak. Az ősszel szántott, elöntésre ritkán kerülő területekre kiadjuk az alapműtrágyát. A tavaszi talajművelés esetén az összes műtrágyát a talaj munkákkal egy időben munkáljuk be a talajba. Mivel rövid tenyészidő áll rendelkezésünkre, általában — kevés kivételtől eltekintve — a gyorsan ható műtrágyákat használjuk. A nitrogéntartalmú műtrágyák mennyiségét 10— 30%-kal ajánlatos növelni. Savanyú talajokon természetesen a mésztartalmú műtrágyákat részesítjük előnyben. Az időszakosan elöntésre került területek hasznosítása fásítással A legmélyebb fekvésű és időszakosan vízborítás alá kerülő területek egyik legcélszerűbb hasznosítási módja a fásítás. A nagyon mély fekvésű területeken gazdasági erdő még nem él meg, itt természetes állapotban csak bokorfüzesek létesíthetők. 30—50 cm magasságú bakhátképzés- sel azonban már bevonható a fűzfatermesztést szolgáló területek közé. A mély fekvésű területeken található természetes állapotban a már erdészetileg is jelentős fűzliget (Salicetum albae fragilis) növénytársulás. Ezek a területek csak fűzzel telepíthetők, a füzes mintegy 300 fajtája közül azonban csak a fehér fűz (Salix alba) a legértékesebb, és gyakorlatilag csak ezzel érdemes fásítani. Gyors növésű, a 25—30 m magasságot is eléri, kiváló visszaszerző képességű, tuskóról erősen sarjadzó, fagyálló, több hónapos elöntést is elbír. Az összes szárazanyag-termelést figyelembe véve, a nemesnyárakkal vetekszik. A kitermelhető menv- nyiség ha-onként meghaladja a 40 m3-t. Talajjal szemben a nyáraknái kevésbé igényes fajta, sokrétűen felhasználható. A belvízjárásos területek terepszintjének emelkedésével, amelyet jól érzékelhetően a pántlikafű (Baldingera arundinacea) megjelenése mutat, a füzek közé már elegyíthető a nyár, majd a már kimondottan jó nyártermő helynek minősülő hamvasszedres típus és az ennél magasabb, jó vízgazdálkodású termőhelyek a nemesnyárak telepítésére igen alkalmasak. A nemesnyárak az utóbbi évek nagyarányú erdőtelepítéseinek leginkább alkalmazott fafajai, amit nagy hozamuk és fájuk széles körű felhasználási lehetősége egyaránt indokol. 351
