Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
fokozottan kedvező lehetőségeket teremtenek. Ezért nem elég csak a kiemelkedő gerincek, buckatetők beerdősítése, hanem nagy területet átfogó védőfásítási rendszerre kell ezeket kiegészíteni. Hazai és külföldi vizsgálatok egybehangzóan bizonyítják, hogy a védett helyeken a talaj szervesanyag-tartalma, hy-értéke, a vízgazdálkodást kedvezően befolyásoló agyag- és iszapalkotó részek aránya érzékelhetően nagyobb a védelem nélküli területekhez képest. Mindez kedvezően befolyásolja a talajok termékenységét. A művelés alatt álló területek szélvédelmét minden irányból biztosítani kell, mert a változatos hazai szélviszonyok nem teszik lehetővé az uralkodó szélirány egyértelmű meghatározását. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az üzemi táblarendszer kialakításakor általában nem kell figyelemmel lenni a szélirányra, illetve a szélvédő fásítások bármilyen táblairánynál hatásosak lehetnek (11. kép). Az erdősávok elhelyezésekor nem helyes öncélú mértani vonalrendszert követni, hanem alkalmazkodni kell a terület tagoltságához és a kialakított üzemi táblarendszerhez. A táblahatárok húzásakor a szaggatottabb térszintű homokterületeken a gépi művelés lehetőségeinek figyelembevételével eleve kikapcsolják a mezőgazdasági művelésből a meredekebb kiemelkedéseket éppúgy, mint a hirtelen lemélyülő teknőket, de az egyenes vagy nagy íves gépi művelési irány tartása végett is kiejtik a zegzugos, nehezen művelhető, oldalirányú terepi egyenetlenségeket. Ez utóbbiak főleg a birtokhatárokon, a természetes terepalakulatok (pl. vízfolyások) mentén, a buckasorozatok közé ékelődő kis területű völgyekként adódnak. Az ilyen, a mezőgazdasági művelésre egyébként is értéktelen területek befásítása feltétlenül célszerű. Csak a terepalakulásból adódó fásítási lehetőségek felderítése és kiaknázása után kell a táblahatárokhoz igazodó összekötő erdősávokkal teljessé tenni a védőfásítási rendszert. A sávok távolságára, szerkezetére nézve egyébként ugyanazok az irányelvek érvényesek, mint a mezővédő erdősávokra általában. Rá kell azonban mutatnunk, hogy a defláció veszélye a szárító tavaszi szelek idején a legnagyobb, vagyis amikor a károsításnak kitett területet a legkevésbé védi növénytakaró. Éppen ezért a defláció elleni védelmet célzó minden fásítást úgy kell kiképezni, hogy ebben az időszakban is minél hatékonyabb legyen. Ezt részben a megfelelő sávszerkezettel (lomb nélküli állapotban is legyen a sávnak széltörő hatása), részben a termőhely adta lehetőségeken belül olyan fa- és cserjefajok telepítésével érhetjük el, amelyek korán lombosodnak (pl. juharok, bodza), vagy az elhalt lombozatot is csak tavasszal lökik le (pl. a tölgy). De ugyanebből az okból bizonyos arányban előnyös lehet a télen is zöld fafajok beelegyítése is. Lápi területek. A lápi eredetű területek laza tőzeges és kotus láptalajain a szél támadása mindenütt érvényesül, ezért itt a deflációs hatás ellen az egész területen védekezni kell. Ezt a célt csak a terület egészét behálózó védőfásítási rendszer tölti be. Ennek a kialakítása során is elsősorban a mezőgazdasági hasznosítás alól kivont területrészeket fásítjuk be, ha azok fásításra egyáltalán alkalmasak. Majd ezt követően alakítjuk ki a hiányzó részeken az önállóan elhelyezett vagy az előbbiek szerint már odatelepített erdőfoltokat összekötő védő erdősávokat. Ha az időszakosan túl magasra emelkedő talajvíz egyébként veszélyeztetné a fásítás eredményességét, 6—8 m széles, 80—100 cm magas bakhátak kialakításával kell létrehozni a szükséges termőréteget. Mivel az igen könnyű kotus talajt a szél nagyon könnyen felemeli, az erdősávokat itt viszonylag sűrűbben, legfeljebb 800—400 m távolságban kell elhelyezni ahhoz, hogy a szél ereje az egész területen kellően mérséklődjék. A termőhelyi adottságoknak megfelelően ezeken a talajokon a nyár, a fűz, az éger és a kőrisek lesznek a fő fafajok. Ezeknek viszonylag korai lombfakadása előny. A tőzeges és a kotus láptalajokon igen nagy veszélyt jelent a fásításra a talajvízszint esetlegesen nagyobb mérvű ingadozása. A fásítás eredményességének az előfeltétele ezért a talajvízszint állandósítása. Általános területmeliorációs rendszer keretében erre általában sor kerül. Ha ennek következtében a talajvízszint az erős kiszá140
