Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
tulajdonságokat az erdősítések részletes terveit elkészítő és kivitelező szakembereknek jól kell ismerniük. Ezért itt csak tájékoztatásul — a teljesség igénye nélkül — utalhatunk a leginkább számításba vehető fafajokra és felhasználási lehetőségeikre. Lejtős területek. Az erodált felszínű, lecsonkult talaj szelvényű lejtős földkcypárokon az erdeifenyő (Pinus silvestris), a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), szélsőségesebben száraz körülmények között, meszes talajokon a csertölgy (Quercus cerris), a fekete fenyő (Pinus nigra), köves talajokon még a molyhos tölgy (Quercus pubescens) és a virágos kőris (Fraxinus ornus) lesznek az állományalkotó fő fafajok. Közepes termőrétegű területeken az akác (Robinia pseudoacacia) is számításba jöhet, bár ennek talajjavító hatása erősen vitatott. Az akácot inkább a terepet szabdaló vízmosásszerű bemélyedésekre célszerű ültetni, mivel messze terjedő gyökérzete, a gyökerekből kiinduló nagyfokú sarjadzóképessége révén itt a legellenállóbb fafajnak bizonyul. Az említett fő fafajok mellett elegyítés céljára — mindig az előzetesen feltárt konkrét termőhelyi adottságok figyelembevételével — számításba jöhet a mezei juhar (Acer campestre), a nagylevelű és a kislevelű hárs (Tilia platyphyllos és Tilia corda- ta), a virágos kőris (Fraxinus ornus), a rezgőnyár (Populus tremula), a nyír (Betula pendula), a vadkörte (Pyrus achras), kedvezőbb esetekben a mezei szil (Ulmus minor), a vénicszil (Ulmus laevis), a madár- vagy vadcseresznye (Cerasus avium), a gyertyán (Carpinus betulus). ígéretesnek mutatkozik még a honosítás alatt álló tur- kesztáni szil (Ulmus pinnato-ramosa) is. A cserjék közül a cserszömörce (Cotinus coggygria), a sajmeggy (Cerasus mahaleb), a csepleszmeggy (Cerasus fruticosa), a feketegyűrű vagy tatár juhar (Acer tataricum), a madárbirsfajok (Cotoneaster), a húsos som (Cornus mas), a veresgyűrűsom (Comus sanguinea), az ostorménbangita (Viburnum lantana), a galagonyafajok (Crataegus), a szirti gyöngyvessző vagy baj- nóca (Spiraea media), a pukkantó dudafürt (Colutea arborescens), a mogyorós hólyagfa (Staphylea pinnata), az orgona (Syringa vulgaris), a vadrózsa vagy csipkerózsa (Rosa canina), az ún. bokorszedrek (Rubus fruticosus, Rubus procerus stb.), az ezüstfa vagy olajfűz (Elaeagnus angustifolia), némileg kedvezőbb körülmények között a kései meggy (Padus serotina), a közönséges mogyoró (Corylus avellana), a fekete bodza (Sambucus nigra), a vesszős fagyai (Ligustrum vulgare), az ükörkelonc (Lonicera xylosteum), a tatárlonc (Lonicera tatarica), a sóskaborbolya (Berberis vulgaris) kínál választékot. Homoktalajok. A beerdősítéssel javításra szoruló homoktalajokon — rossz minőségük folytán (többletvízhatástól független, száraz futóhomok, sekély termőrétegű, gyengén humuszos homok) — nagyon szűk a fafaj megválasztási lehetőség. A szélsőségesen száraz, meszes futóhomok talajokon a feketefenyő (Pinus nigra) telepítése jöhet számitásba; ugyanitt célszerű kíméletben részesíteni a természetes úton megtelepedett közönséges borókát (Juniperus communis). A kevésbé meszes, már megállapodott, sekély termőrétegű, gyengén humuszos homoktalajokon az erdeifenyő (Pinus silvestris) a fő fafaj. A homokterületek mikrodomborzati változatosságából adódóan gyakran vannak kisebb-nagyobb, jobb minőségű termőhelyi foltok. A nagy kiterjedésű fenyő-monokultúrák hátrányainak (tűzveszély, rovardúlások veszélye, a kedvezőtlen avarbomlási tulajdonságok) csökkentésére feltétlenül kívánatos ezeknek az akár csak kissé is kedvezőbb termőhelyű foltoknak lombos fafajokkal való erdősítése. Ehhez — a talaj minőségtől függően — a szürkenyár (Populus canescens), a csertölgy (Quercus cerris), a molyhostölgy (Quercus pubescens), még kedvezőbb esetekben az akác (Robinia pseudo-acacia), a kocsányos tölgy (Quercus robur), a vörös tölgy (Quercus rubra) jöhet számításba. Ekként bizonyos térbeli foltos elegyítés jön létre. A fenyveseknek lombos fafajokkal való zárt elegyítése a szélsőségesen kedvezőtlen termőhelyi adottságok miatt általában nem tervezhető eredményesen. Az említett jobb foltokon is kevés az elegyítés lehetősége: az ezüsthárs (Tilia argen- tea), a virágos kőris (Fraxinus ornus), a mezei juhar (Acer campestre), a bálványfa 132
