Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
(Ailanthus altissima), a cserjék közül — mindig már a lényegesen kedvezőbb foltokon — a fekete bodza (Sambucus nigra), a kései meggy (Padus serotina), a galagonyafajok (Crataegus), a sajmeggy (Cerasus mahaleb), a veresgyűrűsom (Cornus san- guinea) vehető számításba. Nagy gyökérkonkurrenciájuknál fogva mindig csak az erdősítések szegélyein vagy az erdősítések tömbjén belül a tagolósávokban, a talajjavító homokfásításokban jól használható az ezüstfa (Elaeagnus angustifolia) és a homoktövis (Hippophae rhamnoides). A magyarországi homoktalajok fásításának, kutatási és gyakorlati téren egyaránt, nagy hagyományai és nemzetközileg is elismert eredményei vannak. E helyen csak vázlatos tájékoztatásra van lehetőség. A konkrét feladatok megoldásához a gazdag szakirodalom kellő eligazítást nyújt (Babos I. — Proszt S. — Járó Z. — Király L.— — Szodtfridt I.— Tóth B., 1966; Babos, 1969; Járó, 1973; Magyar 1961). Szikesek. A szikes talajú területeken — akárcsak a homoktalajok esetében — a talajjavító, illetve a talajvédő fásítások fogalma gyakorlatilag szinte nem is választható el. A még eredményesen beerdősíthető szikes típusokon (Tóth, 1972) az erdőtelepítés talajjavító szerepe a védelem nélküli felszín állandó deflációs, részben eróziós lepusztulásának a megakadályozása, valamint az avartakaró és a gyökérzet már említett kedvező hatásainak az érvényesülése révén valósul meg. A szikeseken a fatenyészeti lehetőségeket alapvetően befolyásolja a felszíni vízellátottság mértéke (a csapadékvíz el- vagy hozzáfolyása), amely a gyakran alig észrevehető térszinti egyenetlenségek következménye (4. kép). Ettől, valamint természetesen a szikesedés mértékétől és mélységi elhelyezkedésétől függően, a sziki talajjavító erdőtelepítések minősége a fatermesztési rendeltetést is jól kielégítő, jó növekedésű erdőktől a ligetes-bokros állományképig minden változatot képviselhet. A sziki erdősítések fő fafaja a kocsányos tölgy (Quercus robur). A jó felszíni víz- ellátottságú, vastagabb termőrétegű szikes talajokon elegyíthető magyar kőrissel (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), vörös vagy amerikai kőrissel (Fraxinus penn- sylvanica), vénicszillel (Ulmus laevis), turkesztáni szillel (Ulmus pinnato-ramosa), mezei juharral (Acer campestre), vadkörtével (Pyrus achras), a száraz, sekély termőrétegű szikeseken viszont meg kell elégednünk az ún. bokros (csak törpe, bokorszerű fává növő), ligetes tölgyesekkel is. Megfelelő adottságok esetén a fehérnyár (Populus alba), sőt kivételes esetekben az ún. nemesnyárak közül az óriás nyár (Po- pulus X euramericana cv. ’robusta’) és a korai nyár (Populus X euramericana cv. ’marilandica’) is számításba jöhetnek. Meszes szikes talajokon a csertölgy telepítése eredményesebb a kocsányos tölgynél. A tölgy telepítésére már nem alkalmas, de még eredményesen fásítható rosszabb szikeseken az ezüstfa vagy olajfűz (Elaeagnus angustifolia) ültetése célszerű. Viszonylag erőteljes és gyors növekedése révén a talajt hamar takarja, emellett kimondottan jó talajjavító hatású (alatta a talaj nitrogénben feldúsul, és erőteljesen, mélyre hatoló humuszosodás következik be). A régebben előszeretettel felkarolt tamariskaféléket (Tamarix) célszerű mellőzni, mert a vizsgálatok tanúsága szerint mélyre hatoló gyökérzetük útján jelentékeny mennyiségű sót hoznak fel és juttatnak a felszínre. Javítás helyett tehát éppen rontják a talaj amúgy is kedvezőtlen tulajdonságait. A szikes talajok fásítása egészen különleges ismereteket kíván. Mindezek viszont a külföldön is elismert magyarországi szikfásítási kutatás és gyakorlat eredményei révén rendelkezésre állnak (Tóth, 1972; Babos—Proszt— Járó— Király—Szodtfridt — -Tóth, 1966; Magyar, 1961). Magas talajvízszintű területek. Tágabb értelmezésben talajjavító fásításnak tekinthetjük az állandóan magas talajvízszintű területek beerdősítését is, amikor is a fák transzspirációs vízfogyasztása következményeként bekövetkező némi talaj- vízszint-siillyesztésben (biológiai drenázs) nyilvánul meg a javító hatás. Ez azonban általában nem idéz elő tartós változást a talajadottságokban, sőt egyetlen éven belül is csak a vegetációs periódusban (lombos állapotban) érvényesül. A biológiai dre133
