Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)

7. A fejlődés második szakasza

I

Cj)

1

id

CD

1

ic>

CD

%

&

Jo

JO

$>>

29. ábra. A talajvízészlelő hálózat 1945 után

Neppel, 1986). Ezt követő időben az országos hálózat és tanulmányi kutak közötti megkülönböztetés megszűnt és 1970-es évektől kezdve a talajvízszint észlelő kutak száma 1700—1800 között állandósult (29. ábra). 1986- ban az országos törzshálózat kútjainak száma 1657 (X. táblázat), amelyhez mintegy 900 üzemi kút tartozik. Ez a kúthálózat 17,8 km2/állomás sűrűségével — ha Magyarország 43 860 km2 területét tekinthetjük síkvidéknek — a vízgazdálkodás igényeit kielégíti. Az észlelések mennyiségi növekedésével az észlelések módszere és műszere nem fejlődött. Az észlelés ma is hagyományos módon történik, folyamatos regisztrálás is csak egy-egy kútnál van, automatizálás, távjelzés bevezetése nem történt meg.

A karsztvíz megfigyelő hálózat kiépítése 1952-ben kezdődött, egyrészt a Dunántúli-középhegység igen erősen igénybe vett, másrészt a Bükk-hegység emberi beavatkozással kevésbé háborított karsztvízszint változásainak megfigyelésére.

A VITUKI az 1950-es évek végén, a 60-as évek elején a Dunántúliközéphegységben 25, a Bükkben 1, az Aggteleki-karszton 1 és a Villányihegységben 3 megfigyelő kutat észleltetett. 1966. I. 1-én a megfigyelő kutak száma már 62 volt. (IX. táblázat). A népgazdaság rohamos fejlődésével

67