Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)
7. A fejlődés második szakasza
egyrészt jelentős mértékben jelentkezett a karsztvízkészletekre támaszkodó vízigény, ezért fel kellett tárni a karsztvizek mennyiségi és minőségi viszonyait (Papp, 1953), másrészt a bányaművelések biztosítása érdekében egyes helyeken a karsztvízszintet mesterségesen csökkenteni kellett. (Böcker— Müller, 1970). A szén- és bauxitbányászat vízkiemelésének folyamatos növekedése szükségessé tette az egységes regionális karsztvízszint megfigyelő hálózat kiépítését. Első lépésként, 1966—72 között kereken 110, majd ezt követően 1977—79 között pedig 38 új észlelő kút létesült. (Balásházy—Liebe—Lorbe- rer—Neppel, 1986). 1986. I. 1-én a hálózatban 193 észlelő kút van (X. táblázat), amely a bányavállalatok közel 150 kútjával együtt megfelelő adatbázist biztosít. A legtöbb állomáson folyamatosan regisztráló műszer van elhelyezve és így a hálózatsűrűség és a folyamatos regisztrálással nyert adat- mennyiség együttesen elégségesnek látszik az országos vízgazdálkodási feladatok megoldásához. A karsztvízi megfigyelő hálózat telepítésével egyidejűleg és annak szerves részeként, indult meg a források hozamának, hőmérsékletének és elektromos ellenállásának a rendszeres mérése. Az országban nyilvántartott mintegy 1200 forrásból 1960-ban 100-nál folyt rendszeres mérés. 1966-ra ez a szám 176-ra emelkedett (IX. táblázat) és ezen a szinten maradt (X. táblázat). A rétegvíz megfigyelő hálózat kiépítése 1957-ben kezdődött el és 1966. január 1-ig mindössze 6 megfigyelő kút létesült (IX. táblázat). Az 1957-66. közötti időben a megfigyelésekbe bevonták a meglevő, de nem üzemelő kutakat is (Bélteky, 1972). 1966 után a megfigyelő hálózat kútjainak telepítését a gyorsuló ütem jellemezte. 1970-ben 25, 1975-ben 75 kúton észleltek. Az országos megfigyelőhálózat továbbra is intenzíven fejlődött. Az új kutak létesítése és az üzemen kívüli kutak észlelése mellett a méréseket időszakosan kiterjesztették néhány termelő kútra is. így 1980- ban, az időszakosan mért kutakkal együtt, 265 helyen folyt rendszeres észlelés (Balásházy—Liebe—Lorberer—Neppel, 1986). A rétegvizek megfigyelését további, a MÁFI kezelésében levő, 1981- ben már több mint 70 kút adatai is segítik. Ezek az Alföldön létesültek, nagyobb vízkivételektől távol eső ún. zavartalan területeken, egy E—D-i és egy K—Ny-i szelvény mentén (Rónai, 1982). E hálózat valamennyi kútját rajzoló műszerrel szerelték fel, míg a vízügyi szervezet kezelésében levő kutak közül mindössze 20 kúton van rajzoló műszer. A rétegvíz-megfigyelő hálózat kútjainak mélysége 20 és 1250 m között változik. A vízminőség megfigyelő hálózat kiépítése, mind a felszín alatti vizekre, mind a felszíni vizekre, 1953-ban kezdődött el. A felszíni vizek minőségének alapállapot felvétele az 1953-55 közötti időben történt meg. A VITUKI 130 vízfolyás 1400 pontján 25 vízminőségi komponens meghatározásával megállapította a vízfolyások szennyezettségét és öntisztulóképességét (VITUKI, 1957). 1956-ban kezdődött el a vízügyi 68
