Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)

3. Az egységes észlelőhálózat

A Vízrajzi Osztály az alapító rendeletnek megfelelően a vízállások mellett a vízhozammérő helyek kijelölését és a rendszeres vízhozammérések végrehajtását tekintette a másik legfontosabb feladatának. „A folyóknak olyan szakaszain, amelyeken a vízfolyási viszonyok az általános vízjárásra jellemzőknek tekinthetők, a lefolyó vízmennyiségnek — különböző vízállásoknál és különböző vízlefolyási viszonyok között eszközlendő — lehető gyakori meghatározása, s ezekből minden vízállásnak megfelelő vízmennyiség megállapítása. ” ( Vízrajzi Osztály, 1887).

Az 1886. év folyamán megállapították a vízhozammérő helyek kiválasztásának alapelveit, amelyeket hat pontban foglaltak össze. E szempontok alapján a Dunán 16, a Tiszán 14 vízhozammérésre alkalmas helyet jelöltek ki. A sikeres kiválasztást fényesen bizonyítja, hogy a Dunán 11, a Tiszán pedig 12 szelvényben még ma is végzik a mérést (7. ábra).

Az 1887—88. években a Rábán és mellékfolyóin 8, a Vágón 3, a Körösökön és a Berettyón 6, a Maroson 14, a Tisza többi mellékfolyóin 10, a Dráván 7, a Murán pedig 2 szelvényt tűztek kijelöltek meg, és vettek fel a vízhozam meghatározása érdekében.

A vízhozammérésre létrejött első országos hálózat tehát összesen 80 mérési szelvényből állt. ,,A vízemésztések meghatározására kiválasztott helyeken felveendő keresztszelvények két végpontja, az illető folyammérnöki hivatalok közreműködésével, a helyszínen tartós faczölöppel vagy alapkővel kitűzendő .... tetejének tengerszint feletti magassági, valamint azoknak helyrajzi fekvései meghatározandók . . .” (Vízrajzi Osztály, 1887).

3.3. A medernyilvántartás hálózata

A Vízrajzi Osztály alapítólevelének megfelelően már 1886-ban megkezdte a vízfolyások életének tanulmányozásához, a folyók szabályozásához, elengedhetetlenül szükséges medernyilvántartás országos hálózatának megtervezését, majd gyakorlati végrehajtását.

Először a vízrajzi magasságmérést végezték el. A magasságmérések célja volt „az ország összes jelentékenyebb folyóinak völgyeiben egy összefüggő magassági fixponthálózatot létesíteni”. (Péch, 1896). Az elsőrendű magassági fixpontokat kétféleképpen építették meg: beton alapra épített kövek (fixpontkövek) és épületekbe falazott vas-, illetve bronztáblák (vízrajzi magassági jegyek) alakjában. Ezenkívül másodrendű fixpontok gyanánt bronzszögeket is elhelyeztek. A Vízrajzi Osztály által létesített fixpontok (vízrajzi fixpontok) száma 631 volt.

Megoszlásuk a következő:

— Duna mentén: 145 bronztábla, 138 fixpontkő és 13 bronzszög;

— Tisza mentén: 102 vastábla és 168 fixpontkő;

— Bodrog mentén: 10 bronztábla és 18 fixpontkő;

— Bega mentén: 15 bronztábla és 2 fixpontkő;

— Balaton mentén: 15 bronztábla és 5 fixpontkő.

3.2. Vízhozammérő hálózat

24