Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)

2. Az egységes szervezet létrejötte

kérdéses völgyeletre sem, annál kevésbé a fő befogadó folyóra vagyunk képesek meghatározni . . . nem ismerjük a folyók vízmennyiségét és hordalékos tömegeit.. . Mindezen elsorolt adatok mily fontos szerepet játszanak a folyók szabályozásánál, ármentesítések alkalmából . . . hidak nyílás nagyságának meghatározásánál ... az öntöző víznek számbavételénél - csak az tudja megítélni, kinek ily megoldásokat a sötétben tapogatva kellett és kell végrehajtani.” (Dolecsko, 1881).

A több oldalról jövő sürgetés és természetesen az egyre gyakoribb pusztító árvizek hatására Ordody Pál közmunka és közlekedési miniszter 1882. február 13-án a képviselőháznak Előterjesztést tett, mely szerint a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása érdekében „adatok beszerzése céljából szükségesnek tartja, hogy Budapesten egy központi hydrographiai hivatal állíttassák fel” (Országgyűlés Irományai, 1882).

Az előterjesztés szerint:

I. Terepfelmérési és térképezés;

II. Lejtmérések, keresztszelvények fölvétele és az eredmény fölrajzolása;

III. Vízsebességi és emésztési mérések, valamint a mérési adatok földolgozása érdekében

1 osztálytanácsos, 5 főmérnök, 10 mérnök, 2 irodatiszt és 2 szolga, összes utazási átalányokkal és irodai költséggel (57 100 forint), továbbá 26 napidíjas mérnök (93 500 forint), összesen 200 000 forint/év költséggel működne a központi hydrographiai hivatal. A külső működés időtartama 10 év, az összköltség tehát 2 000 000 forint. „A külső munkák ill. felvételek befejezése után a külső személyzet elbocsáttatnék és a hydrographiai központi hivatalnak . . . költsége tetemesen apasztható lesz.” {Országgyűlés Irományai, 1882).

Az 1882. év február 14-i országgyűlés az Előterjesztést „előzetes tárgyalás végett a pénzügyi és közlekedésügyi bizottsághoz” utasította {Ország- gyűlés Naplója, 1882).

Hiába , jelentette örömmel” Klimm (1882) a Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönyében, hogy a miniszter előterjesztést tett a képviselőháznak, hiába jelentette ki Herman Ottó az országgyűlés 1884. március 14-i ülésén {Országgyűlés Naplója, 1884): „A t. miniszter úr a múltkor azt mél- tóztatott nekem mondani, hogy igaz, jó volna egy hydrographiai intézet, de annak adatai csak 20—25 év múlva hajtanának hasznot: és ebből merített érvet a t. miniszter úr arra, hogy ez az intézet nem szükséges. Felfogásom szerint, t. ház az, hogyha valami csak 20—25 év múlva hozza meg a hasznot, azt inkább csináljuk meg ma, mint holnap (Úgy van! a szélső balon), mert egy nap is nyereség e haszonvételre nézve”, — a hydrographiai intézet nem került felállításra.

A létesítés körül a vita és ezzel együtt a huzavona lényege az volt, hogy vagy csak egy egész kis létszámú, nem önálló intézetet hozzanak létre, amely az eddigi adatokat (vízállás és mederfelvétel) rendezi és feldolgozza, vagy egy széles adatgyűjtőhálózatra támaszkodó önálló kutatóintézet létesüljön, amely a jelenségek közötti kapcsolatot is feltárja és a várható, elsősorban árvízi eseményeket előrejelzi.

15