Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)
2. Az egységes szervezet létrejötte
A vita természetesen a szakirodalomban is teret kapott. Pech (1884) rendkívül éles hangon szállt síkra az önálló tudományos intézet létesítése mellett. „Amit nem ismerünk minden oldalról, minden részleteiben, annak nem is vagyunk képesek hiányait okszerűen pótolni, ferdeségeit alaposan megszüntetni és fejlődését célszerű irányba vezetni. A kinek fogalmai a folyók szabályozásáról még annyira sincsenek megtisztulva, hogy nem képes belátni, hogy a szabályozás alá vett folyó tulajdonságainak ismerete nélkül lehetetlen azt ésszerűen és a biztos siker reményével szabályozni ... az olyan egyén szellemi világának felderítésére valóban hasztalan az időt vesztegetni; és könnyebb ellenvetéseit hallgatagon eltűrni, mint a józan ész hiányának constatálása felett kétségbe esni. ” „Szép is, jó is volna az ugyan, ha egykori álmaink megvalósulhatnának és a hyd- rographiai osztályra évenként 200 000 forintot fordíthatna az ország! . . . mily végtelen parányi erő az, amit én és néhány buzgó szaktársam hivatalon kívüli óráinkban kifejthettünk! Érdemes-e az óriás mellett a porszemnyi paránynak is küzdeni?” Érdemes volt. Az 1886. január 27-i országgyűlés a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása során a ,,10. czím. Víz- műtani adatok rendezésére 20 000 forint” összeget — igen élénk vita után, a többség szavazatával — jóváhagyott {OrszággyűlésNaplója, 1886). A vitában elsőként Herman Ottó, a neves természettudós szólalt fel és síkra- szállt a rendszeres kutatás és vizsgálat” szükségessége, vagyis egy önálló hydrographiai intézet felállítása, ennek érdekében a költségek felemelése mellett. A 20 000 forint tekintetében megjegyezte, hogy „ez rám nézve azt a benyomást teszi, mintha azt mondaná valaki, hogy létezik kereskedés, hol 20 000 forint áru vízműtani adatot lehet vásárolni.” Majd összehasonlítást téve a meteorológiai és földtani intézetek költség- kereteivel, megállapította, hogy „csupán itt tagadjuk meg a kellő költségeket, ennél az intézetnél, mely speciális feladatául tűzi ki azt, hogy Magyarország hydrographiáját a rendszeres inductio alapján fejlessze, összehasonlítás alapján, s a cosmicus okokat is tekintetbe véve használhatókká tegye.” És végül érdemes idézni felszólalásának befejező részét, amelyben nem fogadja el csak az adatok rendezésére fordítható csekély összeget, hanem „igen szívesen s nagy készséggel fognék hozzájárulni oly összeg megszavazásához, mely egy önálló hydrographiai intézet megalkotására volna rendelve . ..” (Helyeslés a szélső bal oldalon), {Országgyűlés Naplója, 1886). A második felszólaló Hieronymi Károly kultúrmérnök volt, az Osztrák—Magyar Államvasutak vezérigazgatója, aki korábban közmunka és közlekedésügyi államtitkár, aki bár megállapította, hogy „nincsen Európában egyetlen egy ország, melynek oly pontos, oly tökéletes és oly teljes vízműtani adatai legyenek, mint Magyarországnak . . .”, továbbá, hogy a „Bach-korszak alatt értelmetlen emberek a vízmércze- állásokat, amelyek 1840-től kezdve Vásárhelyi összegyűjtött, kiscartírozták és a greis- lernek mint régi papirost eladták, aminek következtében a Tisza természetéről ismereteink oly hiányosak.” Befejezésül állást foglal a kis összeg elfogadása mellett, mondván: „Én tehát e tételt azon értelemben szavazom meg, hogy az főleg nem tudományos kutatásokra, mint például a folyók vízállásának a meteorológiai észleletekkel való combinálása, hanem tisztán vízműtani adatok gyűjtésére fog fordíttatni. {Élénk helyeslés a jobb oldalon.)" A harmadik hozzászóló Baross Gábor volt. (Ekkor még nem volt miniszter csak 16
