Stelczer Károly: A vízkészlet-gazdálkodás hidrológiai alapjai (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000)
I. A vízkészlet-gazdálkodás és a hidrológia kapcsolata - 2. A hidrológiai eljárások
A mérés feladatkörébe tartozik, hogy az észlelő- a nem-regisztráló mérőállomásokon az „észlelési jegyzőkönyvbe” feljegyezze az észlelés helyét, idejét és a mérés eredményét;- a regisztráló mérőállomásokon megfelelő' időközönként ellenőrizze a regisztrá- tumon rajzolt adatokat. A mérési adatok megbízhatósága érdekében az észlelőket világosan megfogalmazott, minden részletre kiterjedő írásos utasítással kell ellátni. Az észlelési adatok továbbításának igen sokféle változata van. Egyes információk gyors, azonnali továbbítást igényelnek, ezért a hidrológiában elsőrendű kérdés a távjelzés. A WMO (1974) szerint az adattovábbító rendszerek különböző lehetséges változatai:- Az észlelő postára adja az „észlelési jegyzőkönyveket” (naponta, hetente, havonta) vagy a központtal telefonon közli a pillanatnyi, ill. az előző hívás óta észlelt adatokat.- A központ kapcsolatot létesít (telefon, telex, rádió, rádiótelefon) a távoli állomással, és minden lekérdezésre egy-egy diszkrét adatot kap. A központban automatikus hívóberendezés is működhet, amely a kívánt időközönként meghívja az állomásokat és regisztrálja a válaszokat.- Az állomáson automatikus berendezés működik, amely- az észlelt paraméter mindenkori értékét folytonos hanggá vagy frekvenciává alakítja, melyet azután rádión vagy telefonon folyamatosan továbbít, vagy- az állomás automatikus berendezését úgy programozzák, hogy- előre rögzített időközönként;- az észlelt paraméter értékének előre megadott mértékű megváltozásakor;- az észlelt paraméter egységnyi változásait tárolja és a folyamatosan összegzett adatokat előre meghatározott időközönként továbbítja.- Műholdas kapcsolat, melynek két lehetősége is van:- a műholdon levő érzékelők észlelte adatok sugárzása, vagy- a mérőállomásokon észlelt adatoknak a műhold, mint közvetítő állomás, segítségével való továbbítása egy földi vevőközpontba. Magyarországon a hidrológiai elemek méréseinek idó'pontjai igazodnak a WMO (1974) által ajánlott, nemzetközileg elfogadott szinoptikus idó'pontokhoz. Az egyes elemek észlelési idó'pontjait a megfelelő Vízügyi Műszaki Szabályozások (KHVM, 1993) írják elő. Magyarország árvízvédelmi helyzete megköveteli, hogy a hidrológiai mérőhálózatban - elsődlegesen a csapadék és a vízállás tekintetében - minél nagyobb számban regisztrálótávjelző állomások létesüljenek. Nem véletlen, hogy a világon elsők között, az 1800-as évek végén elkészült az „Archimédes” nevű álló hengerű és 1903-ban a fekvő hengerű rajzoló vízmérce. Talán még nagyobb siker, hogy az 1885. évi budapesti országos kiállításon bemutatták a Schmidhauer-féle távjelzó' vízmércét, az 1896. évi ezredéves kiállítás idején pedig a lánchídi vízmérce és az Erzsébet téri műszerkert között már működött a Hirschfeld (Hajós)-féle elektromos rajzoló és távjelző vízmérce (Stelczer, 1986). A magyarországi mérőhálózatban a folyamatosan regisztráló műszerek nagyobb számban csak 1950 után létesültek. A távjelzés a vízállás távjelzésével 1960-ban kezdődött, postai telefonvonalon, közvetlen összeköttetéssel, folyamatosan adó (Rajka, Komárom, Budapest és Tiszabecs) rendszerrel. A tapasztalatok azt mutatták, hogy egyrészt a közvetlen összeköttetés nem elégíti ki az összes érdekelt igényét, másrészt az országos távmérő hálózat mellett egy-egy kisebb vízgyűjtőre vagy kulcsfontosságú folyószakaszra külön ún. regionális távmérő hálózatot célszerű létesíteni ( VITUKI, 1966/a). A rajzolómércék számának növekedésével a fejlesztés újabb eredménye a TELEXDAT nevű berendezés. Ez az érzékelőkből érkező jeleket úgy összegzi és tárolja, hogy azok a 29
