Stelczer Károly: A vízkészlet-gazdálkodás hidrológiai alapjai (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000)

I. A vízkészlet-gazdálkodás és a hidrológia kapcsolata - 2. A hidrológiai eljárások

lább 50) álljon rendelkezésre, másrészt ezek az adatok „függetlenek” és „reprezentatívak” legyenek.

A hidrológiában az adatok felhasználhatóságának még két nagyon fontos feltétele van:- az egyik, hogy a mérések idó'pontjai nemzetközileg elfogadott szinoptikus időpontokkal egyezzenek;- a másik, az egyes mérések között csak olyan nagy idó'köz (optimális időköz) legyen, amely még megengedi az adatok lineáris (esetleg magasabb rendű függvénnyel) összekötését, összekapcsolását, a folytonosságelv alapján.

A szinoptikus időpontokban (greenwichi idő szerint 03, 06, 09,12, 15,18, 21 és 24 órakor) történő észlelés általában problémamentes, különösen, ha az észlelő napi egy vagy két alkalommal mér. Ha az észlelés mégsem a szinoptikus időpontban történik, fontos, hogy egyrészt mindig ugyanabban az időpontban mérjen, másrészt az észlelés tényleges időpontját a mérés helyszínén vezetett „észlelési jegyzőkönyvben" tüntesse fel. Az észlelések időpontjával kapcsolatban még két kívánalmat kell betartani. Az egyik, hogy a mérés az előírt időponthoz képest ±10 perces eltérésnél nagyobb ne legyen. A másik, hogy a „nyári időszámítás” idején is az eredeti (greenwichi) időpontban kell észlelni.

Az optimális mérési időköz megállapítása összetett (tudományos, műszaki és gazdasági) kérdés. Az első nehézséget az okozza, hogy csaknem minden egyes hidrológiai elem (mind mennyiségi mind minőségi vonatkozásban) más és más optimális mérési időközt igényel. Sőt, ezek az időközök bizonyos időszakokban még változhatnak is. (Pl. az árvizek tetőzésének idején a vízállás-leolvasás a leggyakoribb, vagy a párolgás mérése nappal, ill. éjjel, nyáron, ill. télen eltérő sűrűséggel történik).

Az optimális mérési időköz megállapításánál a másik nehézség, hogy főként a vízminőségi jellemzők egyrészt hidraulikai (vízsebesség, turbulencia), továbbá meteorológiai (napfény, levegő-, vízhőfok, szél) változásra érzékenyek, másrészt a nem pontszerű szennyezések térben és időben rendkívül változnak, és végül a pontszerű szennyező források (pl. városi vagy ipari szennyvízbevezetések) pedig nagymértékű ingadozást mutatnak.

Magyarországon az első regionális vízminó'ségmérő és távjelző állomáshálózat a Sajó vízgyűjtőjén 1972-76 között épült ki. Franciaországban, a párizsi régió felszíni vízmüveinek védelmére 1986-ban telepítettek automatikus riasztóállomásokat (Cognet-Jacq-Mallevialle, 1987), majd Németországban, ill. Hollandiában a Rajna és a Meuse folyókra és vízgyűjtőjükre építettek igen jól felszerelt állomásokat (Kraats, 1995). Az első, gyakorlatilag egy ország teljes területére kiterjedő, átfogó automatikus vízminőség-ellenőrző rendszert Spanyolországban létesítették 1993-95 között (Kovács, 1997).

A hidrológiai mérések megbízhatósága, az optimális mérési időközök betartása szinte kijelöli a méréstechnika fejlődésének útját: a regisztráló (rajzoló), ill. regisztráló-távjelző állomások formájában. A ma még nagy számban meglevő nemregisztráló állomásokon az optimális időközöknél ritkább mérések okozta hibákat (hiányosságokat) a kísérleti és tájjellemző területek sűrű észlelési adatsorával lehet javítani.

28