Stelczer Károly: A vízkészlet-gazdálkodás hidrológiai alapjai (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000)
I. A vízkészlet-gazdálkodás és a hidrológia kapcsolata - 2. A hidrológiai eljárások
ható kívánalom, a hidrológia egyes elemeinek értelmezése, jelölése és mértékegysége tekintetében a nemzetközi szabványosítás történjen meg, úgy ahogyan az a meteorológiában - a szinoptikus adatok cseréjénél - már végbement (WMO, 1974). Természetesen a hidrológia többi területén is igény van az egységesítésre, de ez ma még csak az ajánlások szintjén mozog. Az egységesítés feladata igen bonyolult (Stelczer, 1997). Nemcsak tudományos vagy műszaki kérdések merülnek fel, hanem gazdaságiak is. Például a mérőhálózat optimális sűrűségű kiépítését számos ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé. Az egységes műszerezettséget pedig a pénzügyi nehézségek mellett talán még jobban a gyártó cégek konkurenciaharca nehezíti. A jövő képe azért egy kicsit biztatóbb: a hidrológiai mérőállomások automatizálásával, műholdon keresztül történő adatgyűjtéssel megvalósulhat az egységes és minden ország számára hozzáférhető adatáramlás, mely a hagyományos (emberi) észlelés-továbbítás-feldolgozás munkafolyamatánál még jobb, gyorsabb és főként gazdaságosabb lehet. Magyarország számára a hidrológia területén a nemzetközi együttműködés kiemelten fontos. A szomszédos országok közül - déli szomszédainkat kivéve - mindenhonnan érkezik a víz, azaz vizet fogadó ország vagyunk. Az ország vízkészletének 96%-a külföldi eredetű. Ez a függó'ség nemcsak a kétoldali vízügyi együttműködések fontosságát határozza meg, de a hidrológiai elemek egységes értelmezését, megfelelő időben történő mérését, adatszolgáltatását és előrejelzését szükségszerűen követeli meg. A Duna vízgyűjtőjén (817 000 km2) az egységesítés elsó' lépésének tekinthető, hogy a Nemzetközi Duna Bizottság hidrológiai adatcsere ajánlásokat (kódjeleket) fogadott el, de ezek csak a mennyiségi értékekre vonatkoznak. A Tisza vízgyűjtő területén (157 200 km2) öt ország osztozik. E területen a nemzetközi együttműködés (Szlávik-Buzás-Illés-Tarnóy, 1997) sikere bizonyos mértékben azon is múlik, hogy a hidrológiai elemeket, vízgazdálkodási fogalmakat egységesen értelmezzük, a mérő- és megfigyelőrendszereket összehangoljuk. Magyarország elsődlegesen érdekelt a tisza-völgyi együttműködésben és így az egységesítésben, mert egyrészt a vízgyűjtő terület 30%-a tartozik Magyarországhoz, és ez az ország területének a felét teszi ki, másrészt az árvizek egyre magasabb szinten érkeznek, a kisvizek pedig egyre kevesebb vízhozamot mutatnak. Az ország részesedése a sokévi átlagos lefolyásból még a 4%-ot sem teszi ki (Lászlóffy, 1982). 2.1. ÉRTELMEZÉS, JELÖLÉS, MÉRTÉKEGYSÉG A hidrológiai szakkifejezések egységes értelmezése érdekében nemzetközi szinten az első lépések 1974-ben kezdődtek el az International Glossary of Hydrology (WMO-UNESCO, 1974) kiadásával. Ezt követően az International Glossary of Hydrogeology (UNESCO, 1978/b), majd az International Glossary of Hydrology (WMO-UNESCO, 1992) átdolgozott második kiadása jelent meg. Elég sok hidrológiai fogalom található a Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (International Commision on Irrigation and Drainage, ICID.) Multilingual Technical Dictionary on Irrigation and Drainage (magyar fordításban is megjelent: Öntözési és Vízrendezési Értelmező Szótár) kiadványban is (ICID, 1967). A több nyelven közreadott értelmező szótárak számos előnye mellett hátránya, hogy 18
