Starosolszky Ödön: Vízépítési hidraulika (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1970)
VIII. Vízmozgás nyomás alatti vezetékben
A gyakorlatban sűrűn alkalmaznak szegmensekből összehegesztett könyökcsöveket, amelyek veszteség szempontjából átmenetek az éles könyökből az ívcsövekbe. (A hazai gyártmányú rövid szegmensekből hegesztett könyök egy-egy törésszöge általában 7,5° vagy 15°. Egy-egy 7,5°-os törés van, a közbensők 15°-osak. Például egy 60°-os hegesztett könyök 2 db 7,5°-os és 3 db 15°-os törésből tevődik össze.) Bennük az egymásrahatás jelensége mindig fellép, vagyis a hegesztett könyök veszteségtényezője mindig kisebb, mint az egyes irányeltérések veszteségeinek összege. Mivel az egyes darabok véges hosszúságúak, a csősúrlódás hatásaként veszteségtényezőjük a cső érdességétől is függ. A Reynolds-szám hatását Re = 200 000 fölött gyakorlatilag nem kell figyelembe venni. Veszteségtényezőjükre vonatkozóan Kirchbach és Schubart végzett kisérleteket. Vizsgálták, hogyan változik az egyes csodarabok hossza és a csőátmérő viszonyszámának függvényében a különböző tipusú idomok veszteségtényezője, és azt találták, hogy legkedvezőbb, ha az egyenes darab 1,5... 1,7-szerese a csőátmérőnek. Vizsgálataikat 90°-os hegesztett könyökben végezték, amelyek 2 db 45°-os, 4 db 22,5°-os, illetve 3 db 30°-os irányeltérésből tevődtek össze. A minimális veszteséget adó a — 1,5c/-nél rövidebb egyenes darabok esetén az egyenes szakasz rövidülésével a veszteségtényező rohamosan, a >1,5 d egyenes csőhossz esetén lassabban nő. Törtívü, acéllemezből hegesztett, jó állapotban levő (viszonylag sima) könyökcsövek egy-egy törésének irányeltérési veszteségtényezőjét a törésszög és a csőszakasz hossz—csőátmérő viszonyszáma függvényében az VIII-26. ábrán olvashatjuk le. A csőszakasz hossz—csőátmérő viszonyszámának növekedésével a veszteségtényező nő, mivel az egymásrahatás csökken. Az ábra csak az irányeltérésből származó veszteséget adja meg, a csősúrlódás külön veendő figyelembe. Igen érdes cső és kis Reynolds-szám esetén a leolvasott értéknek 1,5-szeresét, igen sima cső és nagy Reynolds-szám esetén 0,7-szeresét kell felvenni. 3.3. A csőelágazás és csatlakozás veszteségtényezője a) Az elágazás Állandó szelvényű csővezetéken, ha a vízhozam egy része elágazáson távozik, az elágazás után a főágban a sebesség ugrásszerűen csökken, és ez a hirtelen keresztszelvény-bővülésének megfelelő hidraulikai jelenséggel jár. Az irányváltozás és a sebességcsökkenés leválást és örvénylést is okoz, részben a sarkok legömbölyítésétől függően, és hatása az irányeltéréshez hidraulikailag hasonló. Az elágazás helyén az áramló folyadék energiatartalma (a nyomómagasság és sebességmagasság összege) csökken, az elágazás és a főág között energiakülönbség (egyúttal nyomáskülönbség) keletkezik. Az elágazási veszteséget, bár jelen esetben nemcsak nyomásveszteség, hiszen a sebesség is megváltozik, a gyakorlatban ugyancsak valamelyik jellemző keresztszelvény sebességmagasságával és az elágazásra jellemző veszteségtényezővel számítjuk. A hazai gyakorlatban az elágazási veszteségtényezőt közelítő átlagértékként 0,25...0,50 között veszik fel, kedvezőtlen esetben — rosszul kialakított idom, sarkos elágazás esetén — 1,0-gyel. Pedig ezektől az értékektől igen lényeges, több száz százalékos eltérés lehetséges. Az elágazás veszteségtényezője függ: 1 2 3 1. a keresztmetszetek, illetve csőátmérők egymás közötti arányától; 2. az elágazás irányszögétől; 3. a sarkok lekerekítésétől (legömbölyítésétől); 418
