Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 2. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)

VII. Vízépítési kő- és rőzsemunkák

kévék vesszőit az ..índrótokra” keresztbe fektetik és egyenletesen, csomónként fel - nyalábolva megfelelő erősségű át burkolással a bigefára csévézett kötőhuzallal (bigével, pokróckötő tűvel) szorosan meghúzva az „índróthoz” kötik. Az ily módon végzett pokróckötés során a „varrások” egymástól közel 1 m távolságra, a pokróc teljes szélességében végighaladva készülnek (VI 1.2-3. ábra).

A rőzsepokróc merevítésére _ mintegy 4 m-enként — egy-egy keresztkolbászt kötnek a pokrócba. A két kereszt kolbász közti sáv megkötése után a pokrócot a kitámasztó pallókkal megemelve, a tutajt a pokróc alól kiúsztatják és a most már úszó helyzetben vízre került rőzsepokróc szerves folytatásaként megkezdik újabb sáv kötését (VII.2-6. ábra).

A vízen úszó rőzsepokrócra hossz- és keresztirányban 20 cm átmérőjű, 4 — 6 m hosszú, előre leszabott rőzsekolbaszokat erősítenek. A rőzsekolbászokat méterenként külön erre a célra ívesen kialakított, 50—60 cm ívtávolságú és 30—35 cm ívmélységű un. kolbászvarró tűbe befűzött, 3,8 — 1,2 mm átmérőjű huzallal erősítik a pokróchoz.

VI 1.2-6. ábra. A munkatutaj kiúsztatása a rőzsepokróc alól

141