Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
pontot), a hegyvidéki szakaszokon pedig a lefolyásra kerülő vízhozamok egy részének visszatartása: tározása. De szabályozni lehet az árvizek levonulását mederbővítéssel, árapasztó csatornákkal, az árterületek jeliszapolásával, főleg pedig párhuzamos müvekkel: az árvédelmi töltésekkel, amelyek a nagy vízhozamokat szőkébb árvízi mederbe szorítják össze. (Ezekkel a kérdésekkel az 1. pontban foglalkozunk behatóbban.) A. párhuzamos töltésekkel való nagyvízi inederösszeszorítás azonban a folyószabályozásnak is egyik elsőrendű feladata, és ezt nagyvízszabályozásnak nevezzük. A nagyvízszabályozás célja olyan nagyvízi meder előállítása, amelyben a folyó legnagyobb árvizei is akadálytalanul és kártétel nélkül levonulhatnak. A módszer lényege az, hogy a folyó partjaival közel párhuzamosan, a középvízi meder partjaitól bizonyos távolságra mesterséges árvízi partokat: töltéseket építünk, amelyek nem engedik az árvizeket az árterületen szétterülni. Ezért nagyvízi folyószabályozási feladat: az árvédelmi töltések helyes vonatozása és a hullámterek megfelelő rendezése. A töltésezés a nagy vízi meder összeszorítását jelenti, az összeszorítás viszont mindig vízszintemelkedéssel jár. Ez a vízszintemelkedés azonban számítható. A hullámtér alatt a középvízi meder partjai és az árvédelmi töltés vagy természetes magaspart közötti területet értjük. Hullámtér — kivételes esetektől eltekintve — a folyó mindkét oldalán van és csak azon az oldalon és ott marad el, ahol a középvízi medret magaspart határolja. A hullámtereket töltések építésével alakítjuk olyan méretűvé, hogy azok az árvízhozamok mederből kilépő részét zavartalanul le tudják vezetni. A legfontosabb méretek tehát a töltések magassága és a középvízi medertől mért távolsága, vagyis a hullámtér szélessége. A kétoldali töltések egymástól mért távolsága adja meg a nagyvízi meder szélességét, amely tehát három részből tevődik össze: a középvízi mederből és a két hullámtérből. A legegyszerűbb megoldásnak az látszik, ha a folyó középvízi partjait emeljük meg annyira, hogy az így megnövelt keresztszelvény képes legyen a legnagyobb árvizeket is levezetni. Ez a megoldás azonban túlságosan költséges és csak ott alkalmazható, ahol igen értékes területeket kell a kiöntésektől megvédeni, pl. városokat. Ahol azonban a partmenti területek nem bírják el az ilyen költséges megoldást, ott a parti területek egy részét fel kell áldozni a mederből kilépő vizekkel történő elárasztásra. Minden esetben azt kell megvizsgálni, hogy a teljes biztonság mellett melyik a gazdaságosabb megoldás: a keskenyebb hullámtér magasabb töltésekkel, avagy alacsonyabb töltések szélesebb hullámterekkel. A hullámtér szélességéhez és vele kapcsolatban a várható legmagasabb árvízszínt meghatározásához szükséges adatok: az eddig észlelt, ill. a jövőben várható (számított) legnagyobb vízhozam, annak vízszínesése, végül a hullámtér terep- viszonyai és érdességi tényezői. Ezek ismeretében fel lehet venni a töltések egymástól mért távolságát, ill. a hullámterek szélességét és azokhoz már ki lehet számítani az összeszorítás utáni árvízszín magasságát és hozzá mérni kellő biztonsággal az árvédelmi töltések koronamagasságát és szelvényméreteit. Az árvízi keresztszelvényben a vízhozamok túlnyomó részét a középvízi meder és hozzá csatlakozó, az árvízszintig felérő, nagyvízi mederrész vezeti. Azonban rendkívül fontos, hogy a hullámterek is levezessék az árvízhozamok rájuk eső részét. Ennek feltétele pedig az, hogy az árvédelmi töltések — a megfelelő magassági és szelvényméretek mellett — helyes vonalozásúak legyenek, másrészt pedig, hogy a hullámtereket is mindig rendezett állapotban tartsák. 45
