Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
méretekre bővíteni. Miként a gázlórendezések esetében, itt is vezérárkot emelnek ki, de nem kotrással, hanem a sziklák robbantásával, amit sok esetben víz alatt kell végezni. A robbantott szikladarabokat, kőtömböket markoló kotrókkal emelik ki, és onnan dereglyéken szállítják a partra, esetleg a folyó által kimélyített gödrökbe. Mivel a víz alatti robbantás rendkívül nehéz és költséges munka, vele csak a legszükségesebb méretek biztosítására lehet szorítkozni. Ezért a vezérárkot rendszerint 2,5—3 m mélyen képezik ki a hajózási kisvízszínt alatt, a szélessége pedig 50—80 m szokott lenni. Az ilyen méretek mellett azonban a hajózás korlátozását kell bevezetni: két hajó vagy hajóvonat a vezérárokban nem találkozhat és az éjjeli hajózás is tilos. 2.342. Mederszabályozás kotrással Olyan esetben, amikor az összeszorítás módszerével nem lehet a megkívánt hajózási mélységeket előállítani, mert a meder anyaga annyira kötött, hogy azt a víz összeszorításával megnövelt elragadóerő sem képes megmozdítani és a vízfolyás fenekét mélyíteni, kénytelenek vagyunk a szükséges mélységeket mesterséges úton, kotrással előállítani. Vannak esetek, amikor a kotrást önállóan kell a mederszabályozás, főleg a hajóút mélységeinek biztosítása céljából alkalmazni, így nagyobb folyókon, a gázlók javítása érdekében, amikor a szorítóművek nagy méretei a mederszabályozást túl költségessé tennék. Ilyenek a Szovjetunió nagy folyói, a Duna alsó szakasza Turnu- Severintől a torkolatáig, az észak-amerikai nagy folyamok stb. Minthogy e nagy folyókban a kotrott vezérárok összeszorító sarkantyúk segítségével nem állandósítható, fontos műszaki követelmény, hogy a kotrás tengelye összeessen a tervezett sodorvonallal. Ha a kotrás tengelyét sikerült helyesen megállapítani, inkább szűk, de lehetőleg mély vezérárkot kell kotorni, mert az így előállított árok mintegy magához szívja a víz sodrát, és ezért nem iszapolódik fel, hanem inkább mélyül és szélesedik. 2.35. Xajjy vízszabályozás A folyók közép- és kisvízszabályozásai elsősorban hajózási célokat szolgálnak, de elősegítik az árvizek elleni védekezést is, amikor a medernek olyan méreteket kell adni, hogy lehetővé tegyék a zajló jég megállás nélküli levonulását, és így a jeges árvizek keletkezésének megakadályozását. A jeges árvíz jellemző vonása, hogy viszonylag kis vízhozamokkal vonul le és a torlaszok a lefolyási keresztszelvény csökkentésével idézik elő a szomszédos területek elárasztását. Az árvizek egy másik faja az ún. nyári árvíz, amikor akár nagy esőzések, akár hóolvadás következtében oly nagy víztömegek folynak le, hogy7 azok a középvízi mederben már nem találnak elég helyet és ezért a mederből kilépve, elárasztják a szomszédos területeket. A nyári árvizeket tehát a túlságosan nagy vízhozamok jellemzik. Az árvizek kártételei elleni védekezés lényege az elárasztások megakadályozása. Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a magas vízállással érkező, viszonylag rövid idő alatt levonuló árhullámokat hosszabb ideig tartó, de alacsonyabb szintű árhullámokká alakítsuk át, amelyek ellen a védekezés már lényegesen könnyebb. Ezt a célt szolgálják a folyók síkvidéki szakaszain a kanyarulatok átvágásai (l. 2.48. 44
