Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT

Drávával együtt) a Hátság további emelkedése térítette D-nak a Fruska Gora hegység aljába. Ilyen értelemben a Dél-bácskai-síkság a Telecska-perem és a mai Duna-völgy között pleisztocén végi (Il/a. sz.) terasznak minősíthető.

Az Alföld pleisztocén süllyedékének fővonalát a Duna Ny-ra tolódása után az E-ról és K-ről érkező folyók vizéből kialakuló Tisza örökölte. Vele, mint kialakult folyóval a pleisztocén elejétől számolhatunk az Alföld K-i felén, de természetesen nem a mai helyén és nem mai formájában. A pleisztocén kezdetén az emelkedésnek indult Nagyszőlősi-hegységtől DNy-nak térítve jelent meg a Királyházi-Huszti-kapu kijáratánál. Feltöltő munkáját erősen mérsékelte a Máramarosi-medence folyamatos süllyedése. Emiatt a Tisza teraszai Máramarosszigettől fokozatosan lealacsonyodnak és eltűnnek. Husztnál már csak a legmagasabbak maradványai nyomozhatok a völgy két oldalán. De nagy eséssel érik el a völgy peremét a mellékfolyók teraszai is (Tarac, Talabor és Nagyág). Ez arra utal, hogy a mélyedés különösen a pleisztocén második felében volt intenzív. A völgyoldali hegységek kiemelkedése a Tisza és mellékvizei korábbi felsőpliocén hordalékkúpját szétrombolta, és maradványait magasba emelte. Ugyanezek a romániai orogenezissel egyidős mozgások a Borsava (Borsa) folyót Ny-nak fordították el korábbi, Nagyszőlős melletti torkolatától.

A Tisza az Avas aljában DNy-nak fordulva Szatmárnémeti-Nagykároly- Érmihályfalva vonalán átfolyva érte el az Alföldnek a Maros-torkolat mellett másik nagy süllyedési központját, a Körösök vidékét. Mint a 8. ábrán látjuk, a fiatal süllyedés mértéke ezen a területen is eléri a 800 m-t, akárcsak Szeged, Makó térségében. (De még az ezt tagadók szerint is meghaladja a 400 m-t.) így természetesen ez az erdélyi peremhegységek aljában messze terjedő süllyedők az Alföld K-i részének hosszú időre a vízrajzi központja lett. Ide tartottak nem csak a K-i, hanem az E-i mellékfolyók is egészen a pleisztocén végéig. A süllyedőkben összegyülekezett vizeket az Ős-Tisza Berettyóújfa- lu-Szeghalom-Szarvas-Csongrád vonalán át vezette az akkor még ott folyó Ős-Dunába. Megtartotta ez a süllyedők az erózióbázis szerepét akkor is, amikor a felsőpleisztocénban a Maros-torkolat vidékének süllyedése már mérséklődött. Emiatt ez időben D-ről a Maros is a Körös vidéki medencébe torkollt. A Tisza úgy tudta fenntartani magát a süllyedőkből kivezető útján, hogy a Dunától elhagyott mederbe kissé belevágott. Minden metszeten jól látni, hogy a Tisza medre mennyivel mélyebbre van vágódva, mint a Dunáé. A bevágódást igazolja, hogy éles kanyarulatainak a homorú oldalán a korábban lerakott pleisztocén rétegekből igen sok akkor élt gerinces állat csontvázát mossa ki és hozza a felszínre. A bevágódás mértéke különböző időben is váltakozó intenzitású, helyenként és időnként feltöltődéssel is váltakozik.

Az Alföld és hazánk vízrajzának különös, kétszárnyú vagy két alapvonalú jellege, a Duna és a Tisza medrének elkülönülése és párhuzamos futása csak igen fiatal földtani múltra visszavezethető jelenség. Fiatal szerkezeti mozgások felelősek érte, amelyek miatt a Tisza a Duna eredeti, Tiszaföldvár alatti völgyrészletét elhódította, fenntartotta és így napjainkra az Alföldnek - annak mélyvonalában haladva - főfolyójá- vá lépett elő.

A Tisza É-ról érkező jobb parti mellékfolyói az Alföld peremi hegységeket tagoló teraszos völgyeikből kilépve a Rákos-patak-Aszód-Hatvan-Kápolna-Maklár- Emőd-Szerencs között meghúzható szerkezeti vonalon mennek át a hordalékkúpból a

71