Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT

A Mecsekből D-re lefolyó vizek kezdetben közvetlenül a Drávába jutottak. De mivel a Báni-hegység (Veresmarti-rög) mérsékelt kiemelkedése miatt elhagyták a hegység É-i előterében kialakított útvonalukat és D-re térültek, elhagyott medrükben a Mecsektől érkező vizekből kialakult a Karasica.

A Duna E-i mellékfolyói az alsópleisztocén nagy hordalékkúp-építése idején mai torkolatuktól É-abbra csatlakoztak a Dunához. Mivel azonban a Komáromtól K-re fekvő terület a felsőpleisztocéban mérsékelten megemelkedett, s a hordalékkúp építése csak Komáromtól Ny-ra folyik (Csallóköz), a Vág és a Nyitra a pleisztocén végére az új hordalékkúp végén, attól K-re szorítva alakították ki a torkolati szakaszukat, miközben mérsékelten be is vágódtak a korábban lerakott dunai hordalékanyagba. Ugyanígy alakult ki a Garam Léva alatti szakasza is, miközben ez maga is lapos hordalékkúpot épít a saját hordalékából, ami K felől érkező mellékvizét, a Szikenicét hosszú párhuzamos folyásra kényszeríti.

Talányos még az Ipoly-völgy alsó szakaszának kialakulása. Pliocén végi hordalékanyagát még a Gödöllő vidéki keresztrétegzett homokrétegben valószínűsítik az anyagvizsgálatok. A pleisztocén során valószínűleg egy a Szobi-medencéből hátravágódó vízfolyás érte el a Nógrádi-medencében az Ipoly addig onnan D-nek irányuló folyását, és fordította azt mai folyásirányába.

A Duna alföldi szakaszának a pleisztocén utolsó eljegesedési fázisa közepéig a Dél-Alföld Maros-torkolat környéki süllyedési központja volt az erózióbázisa és az irányítója (8., 31/a-b. ábra). Ennek tengelyében, Vecsés-Kecskemét-Szeged irányában találjuk meg a Pesti-síkságon K-ről Ny-ra tolódó Dunától visszahagyott teraszlépcsők sorozatának folytatását. Természetesen a süllyedékben egymás felett, D-nek haladva egyre nagyobb mélységben, ujjasán szétválva kerülnek elő az egyes eljegesedési fázisok durva anyagú rétegsorai (33. ábra).

A süllyedő Alföldre boruló óriási hordalékkúp palástja nem csak a mai Duna- Tisza közének Vác-Szolnok irányától D-re fekvő területére terjedt ki, hanem a mai Tiszántúlon a Tiszaföldvár-Kunszentmárton vonalától D-re fekvő ún. Tiszazug homokos felszínére is. Az ottani üledékek ugyanis az ásvány kőzettani vizsgálatok szerint dunai eredetűeknek bizonyultak. Ehhez a hordalékkúphoz D felől, kb. Jánoshalma-Szabadka- Zenta vonalán a Dunántúlról érkező mellékfolyók közös hordalékkúpja csatlakozott (Sárvíz, Sió, Karasica, Dráva).

A pleisztocén vége felé lassult a Maros torkolatvidékének süllyedése, de helyette Budapesttől D-re Ráckeve-Dömsöd, Kalocsa-Kecel és Mohács környékén alakult ki az emelkedésnek indult mezőföldi pannóniai alapú felszín K-i peremén egy süllyedék- sorozat, ami a Dunát mai irányába fordította. Ennek pontos idejét elárulja, hogy az utolsó eljegesedési periódus (Würm) elejéről származó ún. Il/b. sz. terasz és a folytatásában lerakodott kavicsos rétegek még DK-nek, Szeged irányába futnak ki a Pesti-síkságról, de ugyanennek az eljegesedésnek a második felében kialakult Il/a. sz. terasz már a mai Duna-völgyet kíséri. Ez a mai Duna-völgy sem egységes szerkezeti árok, és legkevésbé sem mereven É-D-i irányú. Inkább egymást keresztező DNy-ÉK-i és ÉNy-DK-i vetővonalak határolják el az egyes peremsüllyedékeket (pl. a Budafok-Érd szakaszt, vagy a Csepel-Soroksár, Dömsöd-Tass, Harta-Dunapataj, Baja-Mohács mederszakasz), amelyek ma is meghatározzák a főmeder irányát.

69