Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT

kapuba, amit előzőleg talán már a Morva is előkészített számára. Ezt az átváltást a mosoni üst is előidézhette, de történhetett amiatt is, hogy a Brucki-kaput erősen feltöltő folyó egyszerűen átsiklott az alacsonyabban maradt Dévényi-szorosba. Győrtől, ill. az É-i oldalon Komáromtól K-re a Középhegység emelkedése magával ragadta az ópleisztocén hordalékkúpnak a megmaradt részleteit. Legmagasabbra természetesen a Gerecse É-i peremének kavics- és sziklateraszai emelkedtek. A Győr és Tata közötti területen a Bakonyból É-ra a Dunába lefutó patakok sokat elromboltak a korábbi hordalékkúp ottani részleteiből. Ellenben a térszín emelkedése Győrtől K-re a felsőpleisztocénban bevágódásra késztette a Dunát, azért követik onnan kezdve teraszok a mai folyóvölgyet. Mindezt jól nyomon követhetjük PÉCSI M. Duna menti terasz hossz-szelvényéről (32. ábra).

A Kisalföld közepének besüllyedése a Rábát is maga felé fordította. Ezért elhagyta korábbi, a Bakonyig terjedő nagy hordalékkúpjának felszínét, és attól Ny-ra, Kapuvár-Csorna között futott bele az új erózióbázisba. Korábbi kavicstakarójának megmaradt része a Kemeneshát megemelkedett platója. De hogy ebből mennyi pusztult el a pleisztocén folyamán, azt a vulkáni tanúhegyeken is található - tehát egykor azok magasságáig emelkedő - kavicsos hordalék-maradványok és a mai felszín közötti tetemes, 100-150 m-es magasságkülönbség mutatja. (Éppen ezért tanúhegy a Ság-hegy, Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó, mivel az eredeti, a felszín nagyfokú eróziója előtti térszín magasságát mutatják, amire a bazaltsapka ráborult.)

A Rába Ny-ra térülését a bal parti mellékfolyók - Pinka-Perint, Gyöngyös- Répce - hasonló jellegű eltolódásai követték, mivel a Kisalföld D-i öblözetében a süllyedés vonzása Szombathely-Körmend térségéig kihatott az ottani vízfolyások irányára. A Rába D-ről É-ra és a Duna É-ról D-re lejtő hordalékkúpja közé egy gyenge lefolyású teknő ékelődött, a Hanságé, amiből a beléje érkező vízfolyások - Ikva-Répce és egy ideig a Rába is - csak nehezen találtak K felé kifolyást. Ennek a teknőnek a Ny-i pereme a Lajta-hegység előtt a pleisztocén végén kissé megsüllyedt, és ezáltal létrejött a Fertő-medence.

Fiatalságát az is bizonyítja, hogy ez ideig a gyérvizü Vulkán kívül más vízfolyást - még a D-ről közelítő Ikvát sem - nem tudott magához vonzani. A Brucki- kapuban a Lajta vágódott be a Duna elhagyott kavicstakarójába, bár egy ideig az is É felé, Hainburg előtt torkollt a Dunába.

A Rába kavicstakarójának a K-i szárnyán a D-ről É-nak lefolyó vizek alakították ki az Ős-Zala-Marcal folyóegyüttest, amely a mai Zalai-dombvidék területét is kezdetben (a középpleisztocénban) É-nak csapolta le. A pleisztocén közepén azonban a Dráva-ároktól az emelkedő Zalai-Somogyi-dombságon át Vízvár-Barcs térségéből hátravágódott egy vízfolyás, és az Ős-Zala-Marcal folyóegyüttest Türjénél lefejezte, felső folyását maga felé fordította. Ettől kezdve a Marcalt csak a Bakony felől érkező vizek táplálják. A Zalának ezt az első kaptúráját (lefejezését) követte egy második a pleisztocén végén, amikor a Bakony DK-i előterében a Balaton árkának besüllyedése egy újabb helyi erózióbázist alakított ki. Ez az addig D-nek haladó Zalát kb. Zalahídvég-Zalaszabar táján érte el, és azt maga felé fordítva létrehozta a Zala sajátos, kettős derékszögű fordulattal tagolt útvonalát. A Balaton árkának fiatalságát igazolja a beléje siető vízfolyások terasztalansága is.

67