Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT

lati potenciál megváltozásán keresztül (ANTAL E. 1975), de azáltal is, hogy megnövekedhet a szélsőséges időjárási és éghajlati események bekövetkezésének valószínűsége (ANTAL E. et al. 1988). Mezőgazdasági szempontból pl. megfontolandó, hogy mind az ármentesítés, mind a várható fölmelegedés fokozott öntözővíz-szükségletet eredményez, miközben az előbbi tevékenység a helyi klíma kiszáradási folyamatát erősítette, míg az utóbbi, vagyis az éghajlatváltozás az országos aszályok intenzitását és gyakoriságának megnövekedését idézheti elő (ANTAL E. 1988). A lehetséges éghajlatváltozás Magyarországon várható következményeit mezőgazdaságunkra, vízgazdálkodásunkra, energiagazdálkodásunkra és egyéb gazdasági ágazatainkra az elmúlt években több hazai éghajlatkutató is mérlegelte, elsősorban a Meteorológiai Világszervezet Éghajlati Világ- programja és a Második Éghajlati Világkonferencia ajánlásai által sarkallva (ANTAL E.-STAROSOLSZKY Ö. 1990; FARAGÓ T. et. al. 1991; SZÁSZ G. 1993; VARGA- HASZONITS Z. 1993). Ezekből az új kutatási eredményekből az analógiakeresés módszerével elfogadható pontossággal következtethetünk a múlt században végzett hazai árvízszabályozások következményeként létrejött helyi klímamódosulások sajátosságaira is.

3. A folyóhálózat kialakulása és természetes fejlődése

A mai vízhálózat alapvonalainak kezdetei csak attól az időtől feltételezhetők, amióta a mai felszíni állapot szerkezeti nagyformáinak kialakulása is végbement. Ez pedig - mint láttuk - nem nyúlik régibb időre vissza, mint a miocén közepe. Az akkor fennállott ősföldrajzi állapotot a 29. ábra szemlélteti, amikor is a lesüllyedt belső köztes hegységek helyét kitöltő Ős-Földközi- vagy Mediterrán-tenger felületéből a kárpáti és alpi maghegységek szigetszerűen emelkedtek ki. Az ezekről a hegy vonulatokról lefolyó vizek már a mai medencék, mint erózióbázisok irányába tartottak. Ezeknek az ösvízfo- lyásoknak a rekonstruálása is lehetetlen ma már, hiszen az egykorú felszíndarabokból mára igen kevés maradt vissza. Vagy vastag fiatalabb üledékes rétegsor fedi őket, vagy az azóta eltelt évmilliók denudációs erői tüntették el a hajdani folyóhálózat nyomait. Hogy azonban mégis jelentős folyóvízi tevékenység zajlott le, arról a süllyedő medencéket kitöltő egykorú hatalmas üledéktömeg árulkodik, amit az emelkedő szárazulatrészletek lepusztulástermékeiből csak a folyók szállíthattak oda.

Mint a 29. ábrán látható, a Kárpát-medencétől K-re fekvő Pontusi- vagy Turáni-tengert a mai Földközi-tenger helyét kitöltő Mediterrán-tengerrel szűk csatornák kötötték össze, amelyek részben Galícián, részben a Pannon-medencén keresztül találtak kapcsolatot az Alpok É-i előterét és a mai Rhone-völgyet kitöltő tengervályúkkal. Ez arra utal, hogy a Duna őse mindaddig ki nem alakulhatott, míg a Jura-hegység kiemelkedése a pliocén elején ezt a tengeri összeköttetést meg nem szüntette, és a vízválasztót a Ny-ra és a K-re lefolyó vizek között magára nem vonta. Ezáltal létrejött az a Sváb- és Frank-Alb, meg az Alpok közötti teknő, a mai Bajor-medence, amibe a két oldalról odalejtő felszínek vizei összefutottak, és K felé lefolyást keresve, a mai főfolyó ősét

57