Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT
ronthatja.” E közel 60 évvel ezelőtt mondott és írott intelmek - úgy tűnik - ma sem veszítették aktualitásukat. RÉTHLY - hasonlóan RÓNÁ-hoz - egyértelműen konstatálja, hogy a harmincas évek közepe táján egyre sűrűbben bukkant fel és makacsul tartotta magát az a tévhit, hogy a hazai ármentesítő és belvízlevezető munkálatok az Alföld éghajlatát megváltoztatták és pedig a mezőgazdálkodásra kedvezőtlen irányban. „Ezt a feltevést hirdetői azzal az állítással támogatták, mely szerint az árterek megszüntetésének és a belvizek levezetésének előrehaladásával az erdők és a rétek pusztultak volna és az Alföld ugyanilyen mértékben vesztette volna párateltségét és harmatát. Erre a válaszra ugyan szabatos, hitelt érdemlő bizonyítékot felmutatni nem tudnak, mégis némi tudományos színezetet ad neki az a körülmény, hogy érveléseikben mikroklimatikus tényezők jelentőségére utalnak.” Az 1935-ig összegyűlt meteorológiai megfigyelések birtokában RÉTHLY A. (1936) úgy vélte, hogy módjában áll újból tárgyilagos vizsgálat tárgyává tenni azt a kérdést, hogy az ármentesítések és belvízlevezetések valóban megváltoztatták-e az Alföld éghajlatát? RÉTHLY a mikroklímára jellemző harmatképződést veszi először bonckés alá, majd a 14 órakor mért relatív nedvességet. Mindkét esetben megállapítja, hogy „egyirányú állandó és fokozatos szárazzá válás” egyik elemnél sem mutatható ki. Megállapítását azonban nem lehet meggyőző érvként elfogadni, hiszen a vizsgált adatsor csak a század elejétől állt rendelkezésére, így az eredmények nem vethetők össze az ármentesítés előtti állapot (mondjuk a múlt század első évtizedei) nedvességviszonyaival. Hasonlóképpen nem bizonyító erejűek a Wild párolgásmérő adataiból levont következtetései, lévén, hogy ez az adatsor is csak századunk elejétől állt rendelkezésére, nem beszélve arról, hogy az általa használt két megfigyelő állomás (Tárcái és Kecskemét) az ármentesített területen kívüli helyeket reprezentálja. A csapadék-megfigyelésekre vonatkozólag már hosszabb adatsort elemezhetett. Négy állomás adataiból átlagolt évi és nyári összegeket vizsgált nyolcvan évi (1854-1935) periódusra trendvizsgálat céljából (24. ábra). Ez esetben következtetéseivel egyet kell értenünk, mivel a csapadék idősor már az ármentesítés előtti időszak egy részére is kiterjed. Megállapítja, hogy az ábrából világosan kitűnik, Magyarországon nincsen a csapadékban egyirányú szárazzá válás, hanem a száraz és nedves évek csoportosan váltakoznak. Néha egy-egy száraz időszak jóval hosszabb ideig eltart és ekkor a szárazság tragikus méreteket ölthet. Ez a megállapítás egybecseng korábbi kutatók megállapításaival. RÉTHLY kimutatta még, hogy éghajlati viszonyaink között (s ez általában jellemző a mérsékelt égövre) egy hosszú csapadék idősort vizsgálva a száraz esztendők mindig túlsúlyban vannak, nem azért mert ármentesítettek, s egyéb vízépítési kultúrmunkát végeztek az Alföldön, hanem azért, mert a gyakoribb száraz éveket a csapadékátlagban a szélsőségesen nagy csapadékú évek kiegyensúlyozzák (az átlagos csapadéktól lefelé nincsenek olyan nagy eltérések, mint felfelé, egy-egy szélsőségesen csapadékos évben). RÉTHLY az 1826-1935. közötti hőmérsékleti adatsorokat is elemzi. A 110 esztendő nyarainak és teleinek átlagos hőmérsékletéből készített grafikonok alapján megállapítja, hogy számottevő ingadozások vannak mind a nyarak, mind a telek hőmérsékleti átlagaiban, egyirányú tendencia azonban nem fedezhető fel, s ebből következőleg 49
