Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT
szetes ingások is. Éghajlati viszonyaink között a csapadék még a klímaelemek sorában is a legszeszélyesebben változó tényezők közé tartozik, amire a vizsgálati módszerek megválasztásánál tekintettel kell lennünk. A hosszú idősorok vizsgálatakor először a véletlen hatásoktól kell mentesíteni az adatsort annak érdekében, hogy a feltételezett szisztematikus változást igazolhassuk (FARAGÓ T. et al. 1991). Az időbeli változásnak ugyanis van egy alaptendenciája, amely egy hosszabb idősorban tartósan érvényesül. Az ilyen trendből lehet következtetni, hogy a klímaváltozókban van-e határozott irányú eltérés, növekedés vagy csökkenés. Mind a csapadék, mind a hőmérséklet változásaiban kimutatható trend klímaváltozásnak vagy klímaingadozásnak tekinthető. Minthogy az árvízmentesítés tartós változásokat idézett elő az érintett térség vízháztartásában, s ezen keresztül a táj ökoszisztémában, teljesen egyértelmű, hogy a helyi-, vagy méginkább a mikroklíma rendszerben is tartós és egyirányú (a kiszáradási folyamatra jellemző) változás következhetett be az ármentesített területeken. Igaz, hogy ez a változás a kimutathatóság határán van. A tudományos kérdés most már csak az lehet, hogy mely klímaelemekben milyen mértékű és mekkora területre kiterjedő változást eredményezett a szóban forgó vízháztartási beavatkozás. Továbbá ugyancsak megválaszolandó kérdés, hogy a rendelkezésre álló éghajlati adatbázis és a vizsgálati módszer alkalmas-e arra, hogy a helyi éghajlat érzékenységét számszerűsíteni lehessen az egyes elemek változásán keresztül. A közvélemény számára, de a politikai, társadalmi és gazdasági szakemberek részéről is elsődlegesen úgy merül fel a kérdés, hogy az éghajlatváltozás milyen mértékű kockázatot, kihívást jelent az emberiségnek a termelési és termesztési struktúrák változásán, ill. a környezeti elemek (talaj, víz, légkör, ökorendszerek) kedvezőtlen alakulásán keresztül. Hogy az éghajlat kvantitative mennyire érzékeny az antropogén tevékenység által előidézett környezetváltozásokra, az elsősorban a meteorológusok, ill. társtudományi szakemberek érdeklődési körébe tartozik, s figyelemfelhívás nélkül kevésbé izgatja a közvéleményt és a döntéshozókat. Holott a hosszútávon (generációk távlatában) gondolkodó embernek mindig úgy kellene föltennie a kérdést, hogy bármely környezetet megváltoztató tevékenysége milyen kihatással lehet a mikro-, mező- és makroklíma módosításán keresztül a Föld éghajlatának megváltozására, ami visszacsatolódik a környezeti elemek viselkedésére is. A kölcsönhatás ugyanis egyértelmű az emberi tevékenység és az éghajlat között. A Föld éghajlata, így annak bármely része (makroklíma, helyi klíma) is csak látszólag és történelmileg rövid időre mondható viszonylag stabilnak, mivel természetes viszonyok között is változik, ingadozik, fluktuál kisebb nagyobb mértékben. Szakemberek előtt ugyanis ismeretes, hogy globális éghajlatunk, ill. annak részelemei (makro- és mezoklíma) a földtörténeti múltban számottevően változtak és ingadoztak ma még nem bizonyítható okokra visszavezethetően. Minden valószínűséggel közrejátszottak ebben a Föld pályaelemeinek hosszútávú változásai, a napállandó és a napfoltszámok ciklikus ingadozásai, a holdfázisok menete, a vulkánkitörések, a kontinensvándorlás, esetleg a Föld keringési sebességének változása stb. Vitathatatlan tény, hogy valamely időintervallumban bizonyos terresztrikus és extraterresztrikus hatások határozott szerepet játszhattak, s az atmoszféra a külső hatásokra összetett belső folyamatokkal válaszolt. A klasszikus klimatológia ezeket az össze43
