Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
IV. RÉSZ AZ ELVÉGZETT TERMÉSZETÁTALAKÍTÓ MUNKÁLATOK ÖKOLÓGIAI HATÁSAI
alacsony sasbércek rendzina és agyagbemosódásos barna erdőtalajait cseres-, ill. gyertyános tölgyesek mozaikszerűen (bükkösökkel) karsztbokorerdők jellemzik, mély karsztvízszinttel; 31a = bazaltos kő- zetű fennsíkok és izolált tanúhegyek, agyagbemosódásos barna erdőtalajjal, ill. bamafólddel, földhasznosításuk mozaikos (erdő-, mező- és kertgazdaság mellett foltszerűen kőbányászat); 32 = magmás kőzetekből és homokkőből álló alacsony hegység, kőzettörmelékes vályogon képződött agyagbemosódásos barna erdőtalajain cseres- és gyertyános tölgyesekkel. XI. = Alacsony középhegységek, főként szubatlanti éghajlati hatás alatt álló erdőségekkel: 33 = alpi előtéri kristályos hegységek, erősen savanyú barna erdőtalajokkal, jegenyefenyő elegyes bükk és gyertyános tölgyerdőkkel; 34 = uralkodóan karbonátos kőzetű, fennsíkos sasbércek, rendzina, ill. barna erdőtalajokkal, gyertyános tölgyesekkel és szubmontán bükkös erdőkkel. XII. = középhegység hűvösebb-nedvesebb bükkerdős tájtípusa Eszak-Magyarországon: 35 = vulkáni hegységek gerinc régiója, fekete nyirokkal és podzolos barna erdőtalajjal, (szub)montán bükkösökkel (az erdőgazdaság mellett turisztikai és üdülési hasznosítással); 36 = karsztos magas fennsík, rendzina talajon bükkösökkel, foltokban karsztbokorerdőkkel és rétekkel. Néhány sajátos tájtípus: XIII. = Jelentősebb völgyek különböző dombsági és hegységi tájtípusokon belül: 37 = karbonátos kőzetű hegységek szurdokvölgy(es) szakaszai, keskeny terasztalan völgytalp; 38 = nem karbonátos kőzetű hegységek, dombságok tágas, teraszos völgyszakaszai. E táj- ökológiai típus különböző, de több egyveretű ökológiai fáciescsoportból tevődik össze. XIV. = Tavi- tókömyéki típus: 39 = közel azonos tájökológiai környezetben előforduló természetes és mesterséges tó (nagyobb meander és szikes tó, völgytalpi, ill. ártéri víztároló); 40 = különböző tájtípusok között fekvő tó és tómedence, ez utóbbi magas talajvízállással, sajátos ökológiai fáciesekkel (parti turzás, nádas, láp stb.): Balaton, Fertő-tó, Velencei-tó + a Dunántúli-dombság mérsékelten meleg és száraz szubmediterrán (a), az Eszak-magyarországi-középhegységben mérsékelten hűvös és száraz szubkontinentális éghajlati hatás alatt (d) ++ a Kárpát-medencebeli helyzetüktől tüggöen: a: mérsékelten meleg és mérsékelten száraz szubmediterrán éghajlati hatás érvényesülésével; b: mérsékelten meleg és mérsékelten nedves szubatlanti hatás érvényesül; c: mérsékelten hűvös és nedves szubatlanti és szubalpi éghajlati hatás érvényesül; a2: mérsékelten meleg és mérsékelten nedves szubmediterrán szezonális hatás +++ szubkontinentális (d), ill. szubatlani éghajlati hatás alatt (b) szikes talajok is. Tipológiai egységei: holtmedrekkel szabdalt réti talajosodott öntésföldek, ill. mocsári erdőtalajok; gyenge lefolyású síklápok; folyóhátak közé zárt szikes laposok. A hajdani természetesnek tartható körülmények között az árterek másik jellegzetes tipológiai egysége volt a magas ártereké, amelyeken már csak ritkább, nagyobb árvizek idején keletkezett rövidebb-tartósabb vízborítás. Állandó betelepedésre éppen ezért nem volt alkalmas, csupán az egyes magasabb szintű szigeteken, meg az ártérnek az ármentes térszínre emelkedő lejtőin találunk halásztelepeket, amelyek helyüket könnyen változtathatták. Nagyobbrészt ezek lakói foglalkoztak az utóbbi időben újra felfedezett „fok”-gazdálkodással, amin főleg az árhullámok ki- és lefolyásának a mesterséges irányítását értik az ártéren a nagyobb halászzsákmány érdekében. Minthogy ez a szint az alacsony ártérnél magasabb helyzetű volt a talajvízhez viszonyítva is, ideális helye volt a szil-kőris-tölgy fajokból álló keményfás ligeterdőknek. Ahol az erdő megszakadt, ott magas füvű, nedves rétek borították. Ezeket a nyári évszakban a pásztorko- dó állattenyésztés hasznosította, amikor az ármentes térszín pusztamezői már kiégtek. Ott viszont a levonuló árvizek után a magas talajvíz üdén tartotta a növényzetet. Ehhez a tájtípus csoporthoz sorolhatók azok a zárt vagy gyenge lefolyású buckaközi mélyedések is, amelyek az ott ugyancsak magasan álló talajvíztől már akkor is többé-kevésbé elszikesedtek. Mivel azonban környezetük növényzete még nagyobbrészt természetes 228
