Salamin Pál: Vízrendezések 1. Síkvidéki vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)
3. Tervezés - A fajlagos vízhozam meghatározása
A teljes vízgyűjtőterületre (F, km2) jutó legnagyobb visszatartott vízmennyiség CVmax> 1000 m3) pedig az előzők ismeretében a következőképpen számítható: V = v F . (138) max max Végül megadjuk a gyakorlati feldolgozáshoz a 44. ábrán az eltérő a, m, T és értékét. A kerek a, m_és T értékekhez közvetlenül Leolvasható a 44. ábrából a függvényben v értéke. Nem kerek a, m és Z ér- l IT13-X " tékek esetében interpolálással határozható meg a v • . max Az előzőekben meghatározott tározótér akkor, és csakis akkor elegendő a tározótéren kívüli kiöntés nélküli levonulás biztosítására, ha a tározók a vízgyűjtőterületen az összegyiilekezési folyamatnak megfelelően elosztva épülnének ki. Mivel ez lehetetlen, amint ezt Török L. megállapítja [1323, a ténylegesen szükséges tározőtér minden esetben nagyobb, mint az elméleti érték, illetőleg a kiépített tározőtér nem képes valamennyi csatornaszakasz bővítését pótolni. A tározók feltöltésének kezdeti időpontját, ütemét tervszerűen kell meghatározni, mert a levezetés ekkor már nem automatikus, s a tározók a tervezett hatást csak a felszíni vizek összegyü- lekezési folyamatával egyeztetett pontos kezelés esetén biztosíthatják. A mértékadó kiépítésen felüli fajlagos lefolyások elemzéséhez szükségünk van alapadatként a lefolyás időbeni mértékadó változására, a vízgyűjtőterület egyenlő lefolyási idejű pqptjait összekötő vonalhálózatra, s a természetes és mesterséges tározőterek jellemző adataira. Az alapadatok ismeretében a választott mértékadó lefolyási kép figyelembevételével meg kell határozni azt az üzemelési rendet, mellyel a rendszer természetéből eredő korlátozásokat be lehet tartani. Ilyen korlátozások lehetnek például a következők: a befogadóba bevezethető vízhozam legnagyobb értéke, a szivattyús átemelő hely kapacitása, a műtárgyak vizvezető kapacitása, egyes mértékadó mederszakaszok legmagasabb vízállása stb. A levonulási és tároződási együttes folyamatot Török L., a sok befolyásoló tényező miatt, a kifejezetten elméleti ut helyett, az un. szakaszos differencia módszerrel vizsgálta. A szakaszolást, az időbeni és térbeni változások miatt, időre és térre egyaránt megkísérelte kiterjeszteni. Az időbeni szakaszolásnál az egyes szakaszokra érvényes összegyülekezési időből indult ki, s annak megfelelő részét (felét) vette fel egységnek. A számítások egyszerűsítésére a vízhozamot is erre az időegységre vette fel. A térben a csatornát a víznek a koncentrált be- vagy kivezetési helyeire szakaszolta, hogy a szakaszokon belüli változásoktól eltekinthessen.- 199 -