Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)

I. Rész. A feljegyzések idősorrendben 1701–1800-ig

306 ] 783 szeptember elején. KOMÁROM. ,,El-sem hallgathatom, a’ mit a’ múlt hónapnak elején irtanak Komáromból a menykőnek tsudálatos minémüségéről, mellyet egy égi háborúnak alkalmatosságával tapasztaltának. Bé ütvén TÖMÖRDön egy házba, először a’ tűz helynek méné, ’s egy részét le-rontá, annak utánna egy lúdat, mellyet az aszszony éppen töm vala, ölt-meg, az aszszonynak egyéb ártalmára nem lévén, hanem ijedtében el-szédüle. Onnét a konyha ajtónak méné, azt meg-rongálván, a’ szoba kálhába bújék, a’ mellyből egy ki-ütött darabon bé a’ szobába a’ ládába, annak fedelét el-hasogatván, és a’ benne volt nadrágról az arany sinórt felfejtegetvén, a’ mellett a’ pisztolról a’ rezet le­olvasztván, a’ szegen függő puskát próbálgatá; mellyet el-is süte, noha a’ sár­kánnyá fel nem vala vonyva. Ennét a böltső alá vetemedék, mellyben egy gyer­mek fekszik vala, ott ide ’s tova kereng vala világosságával; ezután a’ szoba ajtót hasogatá-meg. Végre ki rúgván mind a’ két ablakot, minden más kártétel nélkül, eredj ki vele; már nem láttaték többé.”269 (I. h., okt. 8.) szeptember 18. SZEGED. A sáskák nagy tömegben ereszkedtek le. (P. Z., szept. 27.) szeptember 19. BRASSÓ. A hideg és forró lázak a környező falvakban járványszerűen lépnek fel, s ennek okát az idei általános tartós ködös párás levegővel magya- rázzák(?). Bőséges aratás, jó gyümölcstermés, a szüret is jónak Ígérkezik. (I. h., okt. 8.) szeptember 20. BUDA. Az idei szüret már kezdetekor — a legkellemesebb időjárás mellett — igen kiadósnak Ígérkezett, „remélhetünk 1773-as bort”. (I. h., okt. 1.) szeptember 21. SZERED. (Pozsonym.) Az elmúlt vasárnap este borzalmas zivatar volt felhőszakadással. Egyik villám két liptói tutajost sújtott agyon. (I. h., okt. 1.) szeptember 29. SZEGED. Tartósan szép időjárás után három napig tartó esőzés, e miatt a szőlő rothadásnak indult, de ennek ellenére oly bőséges szüret, amilyen évek óta nem volt. A gyümölcstermés is igen gazdag, „s ezzel megerősítést nyer egyes természettudósok véleménye, hogy az oly hosszú idő óta EURÓPA felett feküdt ködnek termést hozó ereje van[? ]. (I. h., okt. ll.)269/a szeptember. KISKUNHALAS. A balotai puszta egy részét sáskák lepték el. Az embe­rek pusztították, s sertésekkel is feletették. (Toóth I., Kis-Kun-Halas, III: 34.) szeptember. TEMESVÁR. Nagy és jó gyümölcstermés, de a legtöbb embernél a gyümölcs evése után láz lépett fel. Itt is a ködös nyárt okolják ezért. (P. Z., 1783. szept. 24.) szeptember. POZSONY. A szüret kezdete, bőséges termés, az időjárás nem alkalmas. Országszerte szüretelnek szeptember óta, mindenütt kiadós, sőt egyes helyeken várakozáson felüli. (I. h., okt. 11.) szeptember. BUDA. Rendkívül bőséges szüret, hordó hiány, egy üres hordóért adtak két nagy hordónyi mustot. (Uo.) október 18. POZSONY. Az áldásos szüretet igazolják a must árak is. Akója az első napokban 1 tallér, majd néhány nap múlva 1 frt s ma már 15 garas. A nagy hordóhiány miatt további áreséstől tartanak. EELSŐ-MAGYARORSZÁGON is nagy volt a szőlőtermés, de aszalt szemet keveset gyűjtöttek, mert az utóbbi hónapokban esős időjárás uralkodott, s hideg északi szelek voltak. (I. h., 1783. okt. 18.) október. TOKAJ-HEGYALJA. Sok szőlő termett, meleg száraz nyár következtében már szeptemberben teljesen beérett, viaszsárga volt, s októberben sötét pontok jelentkeztek a szemeken. Néhány meleg eső után a szőlőszemek repedeztek, 269 Gömbvillám volt. 269/a Nem sikerült nyomára jutni a „természettudósok” egyikének sem a nevére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom