Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)
Bevezető
18 Bevezető a Dráván, de a folytonos esőzések miatt megrongált utakon csak augusztus 26-án érkeztek Baranyavárra. Tíz napig tartott, amíg a 25—30 km hosszú utat megtették. És 1592 novemberében egy rendszerint 6 napos út megtevéséhez 1 hónap kellett! Bárcsak közvetve meteorológiai vonatkozású, de az útállapottal kapcsolatos Farkas János ezermester, püspöki alkalmazott Egerben 1796-ban készített hóeltakarító szerkezete. Farkas, látva, hogy húsvét másod- és harmadnapján (hv. márc. 27.) a nagy és tartós havazás miatt szinte megbénult Egerben a közlekedés, hirtelenében megtervezett és összeállított „A” formára deszkákból ,,oly masinát”, amelynek eleibe egy lovat fogatott be. A két oldal-deszkát középütt összekötő kereszt-deszkán állott a kocsis, hajtva a lovat. Az ék alakú szerkezet haladásával megtisztította a hótól — jobbra és balra félretolva — az utat. Megemlítette a levelező, hogy bizony megesett már a nagy hó miatt, hogy a „Vármegye gyűlése is halaszta- tott el.” Forrásaim a hírlapirodalom megindulásával mind gazdagabbak lettek. A XVIII. sz. első évtizedében már Magyarországon is megjelentek időszakos lapok, így a Mercurius Hungaricus, majd a Nova Posoniensia és néhány rövidebb életű kiadvány. Ezek is tartalmaztak olyan híreket, amelyek tárgykörömhöz tartoznak. Azonban a hírlapirodalom jelentős forrássá akkor vált, amikor már hetenként kétszer, majd háromszor jelentek meg a nemcsak háborús híreket tartalmazó időszakos nyomtatványok, hanem helyet kapnak buzgóbb levelezők jelentései az időjárásról, a termésről, elemi csapásról stb. is. A Pressburger Zeitung 1764-ben indult meg, majd hosszabb idő múltán a Magyar Hírmondó (1782), a Magyar Kurír (1787), az Ephemerides Budenses (1787), a Vereinigte Pester und Ofner Zeitung (1799). Ezekben és más lapokban nem ritkán kimerítően foglalkoznak valamilyen katasztrofális időjárási eseménnyel, elemi csapásokkal. Ezek között a XVIII. században az aszályok és áradások mellett, főképp a sáskák pusztításai voltak a leggyakoribbak. Egyes levelezők valóságos tanulmányokat küldenek be, de a szerkesztő csak megemlíti az eseményt és „hely hiánya miatt” nem közli. A XVIII. század nyolcvanas éveiben Magyarországon csak Budán történtek műszerrel eső és olvasztott hóié mérések. A csillagvizsgáló torony teraszán volt felállítva egy négyszögletes felfogó felületű esőmérő. Az általa felfogott csapadék az alatta levő helyiségben egy csövön folyt bele a mérőedénybe. A Magyar Kurir szerkesztője, esztelneki Szatsvai Sándor Komáiromban 1786- ban egy esőmérőt szerkesztett, avval egész éven át felfogta a lehullott csapadékot, amelyet minden esős vagy havas napon megmért. Méréseit 1786 József napján (márc. 19.) kezdette el és 1787 József napon fejezte be. Megmérte az esőt, a havat és a harmatot. Érdekes, hogy „tíz tzoll havat számlál edgy tzoll víznek”, ami megfelel a ma is elfogadott aránynak. Komáromban ezen kísérleti év alatt „30 tzoll és 2/10 rész esső víz” hullott le, azaz 815 mm. Ez elég nagy érték. Nem ismerjük Szatsvai esőmérőjét, sem annak elhelyezését, s azt sem tudjuk, mily nagy lehetett a „műszer” külső faláról az esetleges lefolyás az edénybe. Valószínű azonban, hogy csapadékban gazdag évben végezte a méréseket. Erről az esőmérésről a neves szerkesztő ezeket írja: „Akarván tudni mennyi esővíz esik le egész esztendő által e’ mi városunkban . . . .” s ezért hajtotta végre ezt az érdekes kísérletet, amely művelődéstörténeti szempontból is figyelemre méltó. A biztonságos téli közlekedés érdekében Pest és Buda városok rendtartásai között emlékezetes, hogy a befagyott Dunán átvezető fő útvonalat öntözték is, hogy a jég hízzon és az út egyenletesen sima legyen. A Dunán átkelő közönség ké-
