Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)
Bevezető
IC Bevezető valamint napjában többször megfigyelte a barométer és hőmérő állásait is. Huszonkét éven át végzett megfigyelései (naplói és ívei) azonban elvesztek, és csak a saját költségén kiadott ötkötetes munkája alapján (Ephemerides) lehetett a hőmérsékleti sort levezetni és egyéb adatait feldolgozni. Ugyanebben az évben, 1780-ban vették kezdetüket Temesváron Klapka József Károly gyógyszerész lelkiismeretes, hiánytalan és a kornak megfelelő szinten álló meteorológiai megfigyelései. A 24 év alatt naponként háromszor végzett észlelések mintaszerűek, és íveit a budapesti Egyetemi Könyvtár kézirattárában őrzik. Klapka értékes megfigyeléseit feldolgoztam, és az eredményeket a VII. Függelékben közlöm. Közel egy évtizeddel később vették kezdetüket Késmárkon a rendszeres észlelések. Qenersich János teológiai tanár 1789. jan. 1-vel kezdte meg műszerekkel az időjárás megfigyelését. Feljegyzései igen gondosak, az ívekbe ő maga írta be a naponként háromszor leolvasott barométer és hőmérő értékeit, valamint az időjárás jellemzéseit. Ezeket kivonatosan foglaltam össze, s a reggeli hőmérsékleti adatokat átszámítva közlöm a VIII. Függelékben. Az értékes eredeti kézirat a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának birtokában van. Nem szándékozom a meteorológiai tudomány hazai művelőivel és munkásságukkal behatóbban foglalkozni, s nem óhajtom fejlődéstörténeti szempontból az eddigieket egybefoglalni, de azért helyenként kissé részletesebben írok róluk, mert a közölt anyag közelebbi megvilágításához arra szükség van. Könyvemben közzétett időjárási és elemicsapás-megfigyelések között sok olyan van, amely nemcsak az időjáráskutatás szempontjából hasznos, hanem mű- velődéstörténetileg is figyelemre méltó, hogy pl. mikor történtek már bizonyos intézkedések az időjárással kapcsolatban, vagy mikor találjuk az időjáráshoz való alkalmazkodásnak első nyomait. Lipfay János botanikus, Lippay György bíboros, esztergomi érsek öccse megírta a „Posoni Kert” c. munkáját. (Megjelent 1664 és 1753-ban és a MTA fakszimile kiadásában 1964-ben.) Ebben az úttörő munkában — többek között — a késői fagyok elleni védekezésre is komoly tanácsokat adott. Voltak hazánkban — bizonynyal többen — akik nemcsak megvették Lippay könyvét, hanem tanulva belőle, hallgattak is az okos szóra, védekeztek a tavaszi fagyok ellen, mert azok májusban nálunk elég sokszor komoly károkat okoztak. Könyvemben erre vonatkozólag két érdekes esetet említek fel. Buchholtz írja, hogy Késmárkon 1724. május 4-éről 5-ére virradó hajnalon fagy volt, s az ellen a gazdák már védekeztek. Betakarták terményeiket, és azok legtöbbje nem szenvedett a fagytól, amíg a meg nem védett növényzet elpusztult. Hunyadban, de máshol a hazában is, 1795. május 9-éről 10-ére virradó éjjel a fagy olyan nagy kárt okozott, hogy „a szüretnek nagyobb része megesett.” Bart- sai Ábrahám ezredes, volt kir. testőr azonban solymosi (Arad m.) szőleje alját „száraz ganéval meg-hordatván és azt meggyújtatván, meleg és vastag füstöt gerjesztett.” így megmentette szőleje termését. Meggyőződésem, hogy máshol is védekeztek az éjjeli hőkisugárzás okozta fagy ellen, de további feljegyzések nem kerültek elő. A közlekedés biztosítása érdekében több helyen történtek intézkedések, mert hazánkban az utak állapota miatt, különösen az esős téli félévben, a kocsin vagy gyalogszerrel való közlekedés szinte lehetetlen volt. Mint ismeretes, Széchenyi István erről külön tanulmányt írt A pesti por és sár címen, mely Széchenyi halála után jelent meg Pesten (1863). Ha már a fővárosban a XIX. sz.-ban is közlekedési nehézségek lehettek, milyen lehetett az a vidéken országszerte, még az előző
