Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)
Bevezető
BEVEZETŐ A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi osztályának megtisztelő bizalmából folytattam Magyarország területén feljegyzett és reánk maradt időjárási események és különböző elemi csapások adatainak gyűjtését. Ez a kötet az 1701-től 1800-ig terjedő időszakot öleli fel. Önálló könyv, de egyúttal folytatása is annak a munkának, amely hasonló természetű adatokat tartalmaz az időszámításunk 83. évétől kezdve 1700-ig. Ennek a munkának elkészítésével és kiadásával folytatólagosan végrehajtjuk a reánk is kötelező különböző tudományos társulatok és nemzetközi szervezetek által hozott határozatokat. Könyvem időrendben évről évre mind több adatot tartalmaz, bár akadtak közben egyes háborús esztendők is, amelyekből viszonylag kevés anyag került elő. Az általános művelődés elterjedésével, közép- és felsőfokú oktatási intézményeink számbeli növekedésével, ezeknek tanárai között mind több érdeklődő volt, akik a mindennapi élettel mindjobban összekapcsolódó természeti eseményeket írásban megörökítették. De különösen a városi és megyei fizikusok — orvosok — közül elég sokan kiterjesztették érdeklődésüket a légkör jelenségeinek változásaira. Az időjárásnak közvetlen vagy közvetett befolyását az ember szervezetére és életkörülményeire ők ismerték fel legkorábban. Ezért érthető, hogy hivatásukból folyólag is figyelemmel voltak az időjárás szélsőséges viselkedésére, amely nem ritkán súlyos elemi csapásokban is megnyilvánult. Az orvosok egyetemi tanulmányaik során a XVIII. század első éveiben a fizikai előadások körében már megismerkedhettek az előző évszázadban feltalált legfontosabb meteorológiai műszerekkel. Méltán elismerés illeti e téren a magyar úttörőket, akik az 1700-as évek első tizedében kötelességüknek érezték a tudományos kutatásnak ezen új ágát meghonosítani, és a szükséges műszereket beszerezni. A légnyomásmérővel, valamint a hőmérővel rögzíteni tudták tartózkodási helyükön az időjárás e két fontos elemének értékeit. Ok ismerték fel először, hogy az időjárás különböző vidékeken egymástól eltérő, azaz más és más az éghajlat. A nagy olasz fizikusok: Galilei, Torricelli, Viviani a XVII. sz. közepén elméleti elgondolásaik és kísérleteik után megszerkesztették a „barometrum”-ot és a ,,thermometrum”-ot. A műszerek a fejlődésnek olyan fokát érték el, ami elősegítette elterjedésüket. Gyorsan használható műszerekké váltak a különböző hosszmértékű beosztással ellátott barométerek; de lényegesen hosszabb időt igényelt a már általánosan használható hőmérőnek végső kialakítása. Ezt akkor érték el, amikor végre a higanyt használták, mint hőmérőanyagot és a fokosztás két alappontjáéi a jég olvadásának, valamint a víz forráspontjának hőmérséklete szolgált. A kezdetleges műszerek csak részben használható, vagy inkább tájékoztató jellegű adatokat szolgáltattak, amint az evvel foglalkozó külföldi szakemberek munkáiból kitűnik. (Kudloff H„ Flohn H„ Lenke W. stb.)
