Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Első fejezet
egyébbel, úgy tartott azzal kordában, mint parádés kocsis a hintóba fogott lovakat. Mai napig vallom, hogy ő tanított meg elsőbben is a fentebb valókat tisztelni. Mert először csak azokat kellett, ilyen volt már a világ. Szerettem a betűt, kiváltképp a számokat. Mit lehetett abból a tíz, semmiségnek látszó parányi jelből elővarázsolni! Egy egész mindenséget. No meg tréfát is. Anyám égnek emelte a kezét, amikor rázendítettem a nótára.- Nyolcszor négyes baka vagyok én, recece! Vígan masírozok én. A tanító úr más gyereket nem küldött boltba soha. Csak egy szatócsüzlet volt a mi falunkban, annak a vegyes illatára még ma is emlékszem, ráismernék akárhol. A petróleumot hátul mérték félhajas félszerben, hát a bolt ettől fűszerszámos paradicsommá lett. Elálldogáltam volna benne a világ végezetéig akár. A kávé és a kakaó szaga nem tudta elnyomni a csillagánizsét, szegfűszegét, fahéjét, a citromét, szentjánoskenyérét, fügéét, a savanyú cukorkáké a majoránnáét, borsét - s mindezek olyan együttesben találkoztak, amitől a magamfajta, többnyire sza- lonnán-vöröshagymán s a krumpli és tarhonya sült, főtt, pirított változatain felcseperedett gyerekember csak megtántoro- dott, szédült, szabadulni dehogy tudott. Józan eszéhez térni is alig. A szatócsné már ismert engem, tudta, hogy jókora listával jövök, olykor egy-egy szem cukorkát adott, de én jobban örültem a tízfillérnyi foltban megpuhult narancsnak, főleg a vér- bélűnek. Csakhogy nehéz volt az ingemben elrejteni a tanítóné elől. Először megfogott vele, azután soha: hazamentemben loholtam, s öregszülémnél dugtam el. Vele szívesen megosztottam akármit. Anyám anyja volt, özvegy, szegény sorsú, de mindig felderült, ha engem meglátott. Vagy négy pulyát szült, s hármat azokból már esztendős koruk előtt a föld alá kellett hogy adjon, szegény. Amíg a szatócsné a kosárba rakodott, elnéztem fürge kezeit, szép homokszínű arcán a pirosságot, sötét szeme kékbe játszó fehérjét, s a fekete haja göndörkéit fülére, halántékára bodo- rodni, s ahogy meggysötét ajkát beszopta, amint a mérleget figyelte. Ilyenkor lopva súlyos, meleget ígérő mellére pislan- tottam. A ruhája rátapadt, hónaljában meg átnedvesedett. Anyám-nagyanyám delinből csináltatott réklit, sok szegőzéssel 8
