Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Első fejezet

szétváltak és ő kiszabadult, villogott a szeme, ahogy rám tekintett.- Hülye paraszt! - kiabálta.

Micsoda? Mit mond a kisasszony?

Hirtelen felködlött emlékezetemben egy és más, amiket otthon fél füllel az urakról hallottam, no meg azokról, akik így- úgy belőlük éltek. Kihúztam magam.- Gazda fia vagyok én! - mondtam elfehéredve.- Azé is maradsz! Tanulni sem engednek az okos szüleid... köszönd meg nekik szépen, hogy paraszt maradhatsz.

Erre a gyerekek mind körénk sereglettek. Olyan szoros gyűrűbe fogtak be kettőnket, hogy attól tartottam, megfulladok a szégyentől, a megaláztatástól, no meg levegőt is alig kaptam.

Léptem egyet, s elkaptam a két vállát keményen.- Ki mondta ezt tenéked, hallod-e? - sziszegtem bele az arcába, de olyan indulattal, mint aki ölni készül.- Semmi közöd hozzá - szeppent meg.

Biztosan a plébános úrnál tárgyalt ki a tanító úr engem, no meg a szüléimét, hogy miféle földhözragadt parasztok vagyunk.- Semmi? Hát jó. De én egyet mondok: az én anyám nem cselédje ám senki emberfiának! Nem volt az, nem is lesz... mindünk a maga ura marad halálig.

Ezzel igen megszúrtam, elsárgult belé.- Bugris! - kiáltotta még gyűlölködve, mire elengedtem, s úgy meghőköltem, hogy tántorogtam belé.

Eszembe jutott öregszülém, meg az ő cselédsorban töltött fiatalsága, s már csak attól rettegtem, hogy ezt most mindjárt fölhányja itt nekem valaki. De a gyerekek makacsul álltak egy helyben, makacsul hallgattak. Akkor tapasztaltam először, hogy a paraszt a paraszttal mégiscsak összefog az urizáló senkiháziak, de az urak ellenében is.

Azon a napon minden összefolyt a szemeim előtt, alig bírtam a helyemen ülni, figyelni meg teljesen képtelenné váltam. A tanító úr észrevette, hogy valami nincs rendjén velem, s nyilván arra gyanakodott, hogy odahaza lehet valami baj, elküldött, ne búslakodjak az iskolában.

Elvánszorogtam hazáig, leültem a kiskapu küszöbére, ott darvadoztam azután sokáig. Mintha gyomrom, mellem belülről hasogatták volna, az én kínom akkora volt. A fogam is vacogott belé. Ha én azt a leányt egyedül kapom valahol, tán megfojtom.

43