Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Első fejezet
Jó így is, nem mondom, de a parázson sültnek nyomába se érhet a főtt kukorica. Ezt faljuk, mint a barmok, amaz pedig vékonyan tapadt a gyenge zöld törzshöz, ha akartuk, se sikerült nagyokat beléharapni. Nagyétkűbbek lettünk azóta, mohóbbak, s a sült kukorica már nem igazi csemege, úgy elfelejtődött, mintha sohase lett volna, különlegességnek pedig ott a sokféle drága finomság a valódi csemegeboltokban. Amint ott nézgelődtem, elképzeltem magam elé nagyanyám veteményesét a ház mögött... az volt még csak pompás! Ő minden csapás szegélyét beültette virággal, s mind mással, de mind közé le-leszúrt egy-egy petúniapalántát. Attól esténként olyan illat jött egész föl a tornácig a kertje felől, hogy szinte jóllaktunk a szagával. Jól kiszámította ő, mert a mi falunkban estefelé mindig a Dunáról fúj a szél, az ő háza pedig keletre fordult, kertje aljához esett a folyó. Nagy udvara, kertje volt, azért azután hajnaltól alkonyatig éppen körülsétálta a nap a kis portáját. Termelt ő mindent, s nemcsak a konyhára. Nem emlékszem, hogy őszibarack máshol termett volna a faluban, nem volt az akkortájt olyan divatos gyümölcs, mint mostanában. Az árpaérő körtefája meg olyan magasra nőtt már, hogyha felnéztem rá, úgy véltem, egyenest a felhőkkel cicáznak legfelső ágai. Nem is tudta szegény, hány esztendős lehet, inkább azt panaszolta, hogy a sok finom gyümölcs mind elvész, mert ha lepottyan, nekünk már csak akkor jut belőle. De engem nem engedett fölmászni reá. Egyszer ugyan megpróbáltam, hogy majd meglepem őt szép, kézzel szedett körtével, de bizony a fa vastag, belső ágai mind csupaszok voltak, a gyümölcs meg az ághegyeken függött inkább. Amint elindultam volna, úgy re- csegett-ropogott alattam az egész mindenség - legalábbis akkor úgy tűnt nekem -, hogy szégyen a futás, de hasznos, meglehetős gyors iramban igyekeztem földet érni. Megvigasztalódtam azután a málnásban - éppen akkor érett annak a gyümölcse. A cseresznyefa úgyszólván csak nekem termett ott is, de az összes gyümölcs közül a ringlószilvát szerettem legjobban. Két fája volt nagyanyámnak belőle, mind a kettő zöld színű termést hozott, hanem amelyik szemet befőttnek le nem szedtük, mire egészen megérett, olyan lett a színe, akár az akácmézé. Jöttek is rá a darazsak seregestől, van azoknak eszük, tudják, mi a jó. így aztán két kertben voltam otthon, nem is fogtam föl igazán, milyen jó sorom volt. I 36
