Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Első fejezet

volt csak valami! Lecsillapítani alig tudtam. A fehér falak úgy rekesztették ki a világmindenségből ezt a termet, mintha édesanyám titkos doboza lett volna, amelyben ő gyűrűt, függőt, láncot rejteget. Ez az osztályterem az én jóleső borzongásaim és riasztó szorongásaim, emésztő reménykedéseim ládikája lett. Úgy éreztem, meghalnék, ha innen kitaszítanának.

Korán hazaengedett bennünket a tanító úr - tudtam, miért: vendégeket vártak. Ha senki más, én ilyen dolgaikat mindig előre tudtam, mivel én vásároltam be az asszonynak. Most több fűszer és táblás csokoládé volt a cédulán, sopánkodott is a tanítóné, hogy mennyi dolga van, s kért, hogy siessek vissza, de nagyon. Ez még előző napon esett meg pénteken. Gondoltam, csak rövid lejáratú vendégség lesz az, ha a tanító úr vasárnap ebéd után nálunk akar lenni. No, meglátjuk.

Hogy hazaértem, csak öreganyámat találtam, szüleim a bajai piacra mentek, az meg húsz kilométerre van tőlünk, és édesanyám valami szép abroszt néz a városban, ha már a tanítóm megtisztel bennünket. Viaszosvászonnal meg maga szőtte len- terítővel nemigen van mit dicsekedni.

Öregszülém titokzatoskodva mosolygott, s beinvitált a tisztaszobába.- Nézd csak, gyerekem, mit vétettem!

Hát az asztalon fehér szalvétákkal letakarva két nagy tál, s azok tetézve pozsonyi kiflivel. Egyikben diós, másikban mákos.- Mit szól majd édesanyám? - hőköltem vissza, mert ilyet nálunk karácsonyra, legfeljebb húsvétra sütöttek. S ennyi porcukor a tetején! Kész gyönyörűség csak nézni is.- Mit szól, mit szól! Te mit szólsz?- Én-e? - s már nyújtottam is a kezem.- Coki te! - legyintett rá. S hogy rémült arcomra pillantott, maga választott ki mindegyikből egy-egy szép, hasas kiflit. - De a többi holnap délutánig megmaradjon ám! - s vonszolt kifelé. - Még hogy mit szól anyád? - dohogott. - Minden évben őrizgetek diót is, mákot is az újig... azt teszek vele, amit akarok. Egy faluban lakunk, mégse támad az én utcámban olyan forgószél, amelyik olyan tisztára söpörné s oly rövid idő alatt a padlást meg a kamrát, mint tinálatok!

Való igaz: ő mindig tudott nekem egy-két szem olyan csemegét zsebembe dugni, valahányszor elmentem hozzá, aszalt gyümölcsöt, szilvát, meggyet, almát, pattogatott kukoricát, tök33