Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Hatodik fejezet

Milyen boldog gyermekkorom volt énnekem, s akkor menynyire nem tudtam, hogy az! Mindannyian zavartalanul nézhettünk egymás szemébe... ha ugyan igaz volt. Mert az én szüleim hogyan nézhettek öregszülém szemébe? Talán éppen a bőkezűségét, a nagy szívét rótták hibájául... s hogy hálásnak kellett volna lenniük, azt nem tudták könnyen elviselni. Csak a falu szájára kerülni nem akartak, tessék-lássék törődtek vele, de a szívükből még az én eszmélésem előtt kivetették. így kellett hogy legyen - nem eshetett másképp.

Nem tudom, hogy csinálták azt az asszonyok minálunk, amikor se kölnivíz, se másféle illatosító szerhez hozzájutni nem lehetett, mégis mindig jószagúak voltak a szobák, s kellemesen tiszta szagú még a konyha is. Talán, mert birsalma és rezedaág mindig volt minden helyiségben... bazsalikum száradt a szekrényben, ládában, diófalevél a lepedők alatt, májusban meg akác, vagy olajfaág a mázatlan köcsögökben? Krizantém nyílott ugyan most is a kertben, a Mindenszentekre várva, de azt édesanyám a lakásba be nem engedte soha, halottszagát érezte.

Most mélyeket szippantva fordultam a tiszta vízzel tele mosdótálhoz, s a ropogósra keményített, hófehér kéztörlő láttán meghatódtam - ezt már az én kedvemért készítette ide édesanyám. Ledobtam az ingem is, úgy fröcsköltem magamra a vizet, mintha még mindig a meleg nyárban járnánk.- Ó, te bolondos, te! - csóválta a fejét, mintha soha íheg nem bántottuk volna egymást.- Jólesik - mondtam békülékenyen.- Elhűl az étel!- Jó az nékem úgy is.

Megenyhült arccal hajolt az asztal fölé, megigazította a villát, arrébb tolta a kenyérszeletet. Soha ilyen gondoskodónak nem láttam még. Vagy éppen erre az arcára nem emlékeztem ?

A fejéhez kapott, s hozta a sótartót.- Egészségedre váljék - mondta csendesen. Azután gyorsan elfordult, ment vissza a lábasaihoz nyomban.

Lehet, hogy most csak egy jó szó hiányzik már... de hogyan találjam meg én éppen azt?- Hagymát sütött alá, édesanyám ?- Észrevetted? - derült fel.- Muszáj volt... föiséges az íze.

226