Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Harmadik fejezet

magot, de azt se tudtuk még, milyen termő lesz, mennyit hoz. Akkorák voltak azok a babszemek - Isten bocsássa meg -, mint egy békebeli rizsszem. Előttem erről nemigen beszéltek, de hallottam ezt-azt így is. Elgondolkodtam: ha nekünk gondjaink vannak, hogy bírja a szegényebbje ?

Krumplidercen. Lidi néném megmondta.- Hát az emberek? - tereltem volna másfelé a szót.- Malomba mentek, őrletni.- Búzát?- Búzát is, árpát is. Úgy vagyunk már vele, az a biztos, ami itthon van. Nem hagyunk a malomban egy dekát se. Nincs akkora kamránk, hogy mind beleférjen, de jó lesz az árpadarának a padláson. A zabot is ott tartjuk. De ebben a világban már semmit se lehet előre tudni. A szegény ember úgy védi a magáét, ahogy lehet.

Lám, ők még előbbre gondoltak, mint mi odahaza. Már a malmi letétben sem bíznak! Ezt majd még valahogy elpöttyin- tem otthon, hadd mondjak egyszer okosat, ne csak mindig engem oktassanak.

Nyílt a kapu, Lidi néném ugrott. Mentem volna vele magam is, de visszaparancsolt a helyemre, hogy várjak. Láttam azután, hogy a köténye alatt igen sietve s titkolva visz valamit a ház vége felé, "utána meg Jóska tolja a talicskát. Az én pajtásom hamarosan bejött, rám hunyorított, s már nyitotta is szélesre az ajtót, hogy a szúrós szagot kitessékelje. Azután a fazékba pillantott, mindjárt hátra is húzta.- Hát felétek? - fordult hozzám.- Tél van - mondtam, mert mit mondhattam volna mást? - Eljöttem érted.- Értem-e?- Hátha elmennénk valahová együtt.

A résre szűkült szemnyílása most kitágult. Végignézett rajtam, s a fejét csóválta.- Templomra öltöztél tán?- Öregapám gúnyája volt ez - mondtam, de már a hangom reszelt, a gyomrom meg egyszerre bejelentette, hogy létezik, és igen aprózva kezdett táncolni. Himbálózott a konyha is, no, gondoltam, most fordul velem egyet a világ. Jóskát homályosan láttam, mintha szétfoszlott s újra eggyéállt volna, olyanformán. Megmosta a kezét szótlanul, azután leült a közelembe a padra.

114