Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Harmadik fejezet

coknak, a javából majd félrekapkodok egynéhányat, lemosom, megtisztítom, megtöröm, s ráteszem egy kis zsírban sült hagymára. Bableves után elég lesz annyi is. Ott takarékoskodik az ember lánya, ahol tud. A mai világban!- Hát, bizony - mondtam, mert várta, hogy én most mint vélekedem.- Ettél már te is?- Mit, Lidi néném? - néztem rá ijedten.- Mit, mit? Krumplidercet.- Nem.- Na látod - mondta elégedetten. Azután közelebb hajolt, hangját visszafogta. - Te, Marci. Ha nyáron vagy a tavaszon halászni mégy, vidd magaddal az én Jóska fiamat. Azóta se ettünk olyat, amit ketten fogtatok.

De a mindenit! Ha a Jóska elárult...- Véletlen volt az - mentegetőztem.

Sóhajtott.- Ő is azt mondta... Ügy látszik, neked szerencsés kezed van, fiam.

Hej, de megkönnyebbültem!- Együtt megyünk majd, Lidi néném. Lehetne télen is... - magyaráztam buzgón -, csak édesapám nem enged el léket vágni. Attól igen fél.- Igaza van, gyerekem. Meggondolja ő, mit lehet, mit nem.

De többet egy szót se szólt édesapámról. Beszélt a disznóölésről, a gulincás malacukról, amelyiket semmivel se lehet fölhizlalni, annak csak az orra nő, de édesapámról nem beszélt.

Láttam én már, miért nem. Mert ami az egyik embernek öröm, az könnyen okozhat a másiknak bánatot, pedig nem is haragosok a szegények. Csak a kenyér, az nagy valami, meg a jó munka. Amelyikért tisztességesen fizetnek. Már a mi falunkban igencsak ellátták a családok maguk is azt a munkát, amit a földjük követelt, bár én úgy hallottam odahaza, hogy ez a nyár akkor is nehéz lesz minekünk, ha édesapámat nem viszik el. Megkezdődik a beszolgáltatás, és mi a sok földre munkásnak kevesen vagyunk, hiszen ott van még öregszülém három holdja külön, azt is meg kell művelni. És hogy a ránk kirótt pontokat miképpen teljesítjük, magunk se tudtuk még. A napraforgómag sok pontot ért, de az a túlzásig kizsarolja a földet - így mondta édesapám, hát hallani se akart róla. Szójababnak kaptunk vető113