Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Harmadik fejezet

- Ülj le, Marci fiam, oda a padra, ni! - intett az asztal felé. - Majd előkerül az a bitang... gallyat hoz az erdőről.

Idegenkedve néztem a sarkot, az asztal viaszkosvásznán válogatni való bab, néhány csetres edény, a pad végében meg a mosni való szennyes. Már én ebben a ruhában... A fejem vakartam.- Tán elébe mennék.

Lidi néném szeme megjárta azt az utat, amelyiket az enyém, perdült-fordult, a szennyest belökte a szoba padkájára, kötőjével sebbel-lobbal letörölte a padot, az edényt meg mosogatótálba rakta. Letisztította az asztalt, csak a fehérbab árválkodott azon, melléje meg ő ült le szemezgetni.- Nem tudom ám, merre van - mondta közben, s csak intett, hogy ülnék le mégis.

Fityuláját megigazgatta őszbe vegyülő vöröses haján, s egy pillanatra megereszkedett az arca, fáradtnak látszott. Gyorsan újra mosolyra nyílt.- Nem akarnám Lidi nénémet zavarni.

Rám nézett komolyan.- Soha nem zavarsz te engemet, Marci. Igen jók vagytok ti az én kis vakarcs Jóska fiamhoz.

Éreztem, hogy elvörösödöm.- Ugyan már...- Csak ne mondd a fehérre, hogy fekete! Anyád ugyan komoly asszony, olyan jóízűt nevetni se tud, mint én... de a szíve tiszta. Igazi tiszta szívű asszony, ha mondom, úgy is van.- Az.- Öregszüléd meg többet ér három fiatalnál. Sehol a mi Andrásunk olyan szép napszámot nem kapott volna aratásban, mint nálatok. Gondoltam is, hogy apádat hazaengedték, nekünk már fuccs, az idén nemigen üti pénz a markomat. Három hold kevesebb ám a tizennyolcnál, fiam.- Tudom én azt.

Szinte szégyellettem, hogy nekünk ennyi van. pedig máskor milyen büszkén feszítettem miatta! Lehet a tehetősnek a gazdaságáért restelkednie? Édesapám tudná csak meg, kapnék tőle bizonyosan.- Mert a szólás-mondás azt tartja, előbb-utóbb mindenki megtanulja, hány a kettő, én pedig azt tartom, minekünk tudni kell a felet is megbecsülni. Látod! Főzöm a krumplit a mala112