Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Harmadik fejezet
ríni lásson. Akkortájt olyan igen szántam magam, hogy mindig másra kellett figyelnem, mindig mással foglalkoznom, azt hittem, a szívem szakad meg különben. Talán ezért is bírtam el azon a nyáron azzal a tenger sok munkával, ami rám maradt. Hanem a tél... eb, aki kitalálta, s ilyen hosszúra szabta. Mert most már csak az ábrándozás jöhet. A kukoricát lemorzsoltuk, s ha nem géppel, hát azért nem, hogy legyen este miért összeülnünk, valahányan voltunk. A tollfosztásnak is vége... mi jöhet még? Öregszülém egész napokon át aszalta a gyümölcsöt, ami a félszertetőre nyár végén el nem fért, azt most a langyos kemencébe rakta szépen. Február végén majd csírázni kell a krumplit, no meg néha egy-egy tököt kimagozunk. Meddig tart az? Úgyis édesapám csinálja. Még megirigylem az asszonyokat, mert ők köthetnek, hímezhetnek - dorgáltam magamat. De akinek a keze hozzászokott, hogy sose tétlenkedjék, nehezen bír ki egy hosszú estét ölbe téve. A Bátyán történt látogatásunk után gondom erre se volt. Édesapám többet tanult ott, mint ami elég lett volna - a hátsó szobánkat kezdte méregetni, nagy rönköket fűrészeltetett, a deszkákat már magunk állítottuk össze padokká, amiket még egy sor férőhellyel megtetéztünk, s két kemencére fűtöttünk akkortól. Félkész árut akart előállítani, mert annak kétszeres az ára; közönségesen ezt döngölt paprikának hívják. Amint ebédre az utolsó falatot lenyeltük, ülhettünk körbe egy-egy vesszőkosarat. Le a szárát, ki a csutkáját, kész. Ez így ment késő estig, közben lassan száradt amoda bent a piros özön, mert öregszülém első napon nagy helyesléssel elkeresztelte. De a másodikon már fújogatta ő is az ujjait. Akkor változtattunk: csak a csemegét csutáztuk ki: mindegy volt az annak: kiló, kiló. A szárítással nagyon kellett vigyázni, édesapám egyre beszólított magával az irdatlan melegbe, mutatta, mikor elég a jóból. Azután zsákokba gyömöszöltük a paprikát, jó sűrű szövésűbe, amennyi csak belefért. A végén zsák nem volt elég, no, uzsgyi a boltba! Nagy alkudozások után az összes hízott libánk odavándorolt, de zsák került, amennyi kellett. Eszes ember volt az én édesapám tanulatlan létére - ez így igaz. Az is igaz, hogy a hat elemit végigjárta, amit akkoriban faluhelyen nem vettek komolyan. Ezt az egyet még kiverekedte a mostohaanyjánál. Nekem édesanyám mesélte, de úgy, hogy jobb nem tudnom róla, mert a mély seb sokáig fáj. Ehhez tartottam azután magam. 109
