Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Harmadik fejezet
Eszes ember létére kiszedte Guzsván István bátyámból, hogy a paprika így egy évig eláll, ráérünk azután megőrletni, olyan lesz az, mint az új.- Minek kell megtudnia valakinek, hogy nekünk mennyi termett az idén ? - hunyorított rám. - Hogy milyen gazda voltál! - csinálta a kedvet nekem is.- Amit a szem nem lát, azért a szív nem fáj - bólintott rá komolyan öregszülém. Pedig de szerettem volna kikiabálni az egész világnak... hogy az az egy, az az egyetlenegy valaki megtudja, mire képes a Sebestyén Marci, akit ő leparasztozott. De ha meg se értené... No meg cudar világ az, amikor az embernek el kell titkolnia az örömét. A háborús időket okoltam érte - sokkal később tanultam meg, hogy soha nem egy állapot a bűnös, mindig az ember az. Én is, mások is, mindenki. Hanem addig még sok víz lefolyt a Dunán, amíg én ezt megtapasztaltam. A bizonyos az, hogy édesapám oktatása igencsak fogott rajtam, különösen, hogy ő nagyanyám hangyaszorgalmú gyűjtögetését igenis helyeselte. Még tanácsot is adott neki, hogyan látta a százados úréknál, akinek ő tisztiszolgája volt, sóban eltenni levesbe való zöldséget, karalábot, a tököt, s a dinnyét bemeszelve, pincébe. No, a dinnyéért nálunk senki nem volt odáig, azt meg se próbáltuk, de minden vetőmagot magunk termeltünk meg, nem vártuk, lesz-e a boltban s ugyan milyen? Hány esztendős? Mert a kétéves vetőmagnak már csak a fele csírázik ki, a háromévesről meg már ne is beszéljünk. Mi a magokat egész télen a szobában, két ablak között, kicsi vászon zacskóban őrizgettük, a gabonafélét meg kint a kamrában. A ruhanemű nagyon megdrágult, a keceliektől tiszta búzáért kártolt gyapjút kaptunk, öregszülém fonta, édesanyám kötötte, horgolta. Úgy elláttak minket édesapámmal, hogy senkinek olyan meleg harisnyája, pulóverje, sálja nem volt a környéken, mint nekünk. Édesanyám még a póklábas mintát is tudta; olyan nehéz és meleg volt az egyik lélekmelegítőm, hogy amint beléptem a házba már vetkőztem.- Mindig tudok belőle kettőt kötni, csak szólnod kell - in- gerkedett velem. Míg kordbársonyt lehetett kapni, abból két-két nadrágot varr? ttunk, öregszülém elővette öregapám valamikori 110
