Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Harmadik fejezet
a köhögés, de ki nem mentem a tornácra, nem volt az a pénz. hogy én meg ne nézzem, miképpen lesz a csöves paprikából piros púdernak is beillő, finom tapintású por. Fent a padlástérből ellopott helyiségbe valahonnan hátulról vitt a lépcső, oda hordták zsákokban a csöves paprikát. Nem sokkal a mennyezet fölött két kerek kő, azok állandóan forogtak, sima lapjaik már finom őrleményt hullattak alá a ritkább, s ha jól láttam, lejjebb sűrű szitára. Három hosszú vászoncső közül pedig az egyik tátott száján zuhogott alá a kész fűszerpaprika, bele a zsákba. No, ennyi volt az egész. Eddig bírtam szusszal, az öreg tetszéssel nézte, hogy nem futok el. Csak a fejével intett, mentünk tovább. Óriás kamra volt az leginkább, ahová beléptünk. Egyik sarkából lépcső vitt a padlásra, a másik sarkát banyakemence foglalta el, az emeletes padkákon pedig kiterítve az őrléshez előkészíteni, szárítani való paprika. Olyan meleg volt bent, hogy mind a hármunkat elöntött a víz, két suttyó legényke rózsapirosan forgatta az ugyancsak rózsapiros terményt. De azután már nem bírtam tovább, neki a hátsó ajtónak, s kifele! Deszkafallal csukott helyiségbe jutottam, ez valamikor leginkább félszer lehetett. Itt minden teleaggatva füzérekkel, mint otthon a ház fala. De még innen is tovább kellett menekülnöm, ki a levegőre, mert akkor már úgy éreztem, a tüdőm szakad ki! Nem is olyan iszonyú nagy dolog egy paprikaőrlő - véltem. Dolgoznak benne heten, azoknak a bére biztosan meglehetős kiadás, de a paprika igen drága, ha boltban veszi az ember. Kijöttek végre édesapámék is, mélyeket szippantottak az éles, hideg téli levegőből, s úgy látszott, megegyeztek, mert békességben álldogáltak egymás mellett, velem nem gondoltak. Rugdaltam a vékony havat, ami a kocsinyomok mentén hurkává púposodon. Vártam, Lassacskán ballagtunk vissza a nagy házhoz, de mi már nem mentünk be, hanem igen barátságos búcsúzkodás után fel a kocsira, s hazáig meg sem álltunk. Édesapám szeme vidáman csillogott, megkérdeztem:- Jó üzletet kötött legalább? Kiérezhette a hangomból a megbántottságot, mert megtermelni az árut jó voltam, az eladásáról meg nem tudhatok?- Mit gondolsz? - vágott rám a fényes pillantása.- Én azt, hogy igen. 107
