Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)

II. fejezet. A társulatok kialakulása és működése a Dráva mentén

1879. évi XXXIV. törvénycikket, amely a társulatok ügyvitelére és működésére további előírásokat tartalmazott, különös tekintettel az ártéri járulékok fizetésére és kölcsönök felvételére. Ismét kimondta, hogy építeni csak engedélyezés után lehet, és rendelkezett a művek rendszeres felülvizsgálatáról, amelyet a felügyeleti hatóságnak évente két alkalommal kellett végrehajtani.

A társulatok felügyeletében döntő változás történt: 1875-ben megszüntették az árvédelmi ügyek kormánybiztosságát, és az összes vízügyi vonatkozású kérdések intézését a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium Vízépítési Osztályára utalták.

Közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy a társulatok önkormányzatával kapcsolatban többször tapasztalt visszásságok már akkoriban felvetették a vízitársulatok államosításának gondolatát. Már abban az időben is az volt azonban a szakemberek felfogása, hogy az állami szervezet sokkal nehézkesebb és költségesebb megoldást jelentene. A kellő felügyelet és ellenőrzés alá helyezett — korlátozott önkormányzatú — társulatok célszerűbben és eredményesebben működhetnek. Ez máig is érvényes megállapításnak mondható.

Minthogy a vízrendezési munkák tervezéséhez és irányításához nemcsak műszaki, hanem bizonyos fokú mezőgazdasági szakképzettség is szükséges volt, 1879-ben Kvassay Jenő javaslatára megszervezték a kultúrmérnöki intézményt. Az ehhez beosztott mérnökök a talajjavító vízimunkák gyakorlati kérdéseivel és mezőgazdasági vonatkozásaival foglalkoztak, és főfeladatuk a vízrendezési tervek elkészítése, továbbá a kivitel irányítása és vezetése lett. A kultúrmérnöki hivatalok a közigazgatás munkáját is megkönnyítették, minthogy a hatóságok vízügyi szakértőjeként szerepeltek.

Az 1885. évi XXIII. törvénycikk, — a vízjogi törvény — nagy űrt töltött be, a régi törvények helyes és bevált rendelkezéseit megtartotta, de emellett értékesítette a gyakorlati élet gazdag tapasztalatait. A természet ajándékát, a vizet, csak szűk korlátok között ismerte el magántulajdonnak, mert vezérelvül azt a magasabb szempontot választotta, hogy a víz használatára mindenkinek joga van. A közkincset jelentő vizekhez senki sem nyúlhat hozzá olymódon, hogy ténykedésével másnak kárt okozzon. Részletesen szabályozta a vízitársulatok szervezetét is. A társulatokkal foglalkozó rész két társulati formát különböztet meg:

— vízrendező társulat, amelynek feladatköre

— mederszabályozás,

— partbiztosítás,

— árvédelmi munkák,

— vízhasználati társulat, amelynek feladatköre

— lecsapolás,

— belvízlevezetés,

— patakszabályozás,

— öntözés,

— alagcsövezés,

— sankolás.

A törvény néhány további figyelemre méltó rendelkezést tartalmaz:

— árvízmentesítés és belvízrendezés: érdekeltségi feladat;

— mederszabályozás (folyószabályozás): állami feladat;

— bevezette az ártérosztályozást;

— abból kiindulva, hogy a társulatokra erőt meghaladó terhek nem rakhatók,

36