Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)

Pontyfélék családja – Cyprinidae

Eléggé óvatos, emellett rendszerint a sodrásban, horgászok számára nehezebben hozzáférhető he­lyen tartózkodik. Húsa szálkás, de ízletes. Zsírtartalma magas, konzervipari feldolgozásra és füstölésre különösen alkalmas. Á SZILVAORRÚ KESZEG Vimba vimba L. Egyéb nevei: dévér(!), évahal, évakeszeg, jászpaduc, paduc(!), szárazhal, szellőpirka, szemes keszeg, tiszai hal. (23. színes ábra) LEÍRÁS Teste megnyúlt, áramvonalas, oldalról enyhén la­pított. A testhosszúság kb. 3,5-szöröse a legna­gyobb testmagasságnak. Feje sajátos orrban vég­ződik, szája alsó állású. A farok alatti úszóban III kemény és 17—22 lágy sugár található. A hátúszó és a farokúszó között jellegzetes fűrészes él húzó­dik, a hasúszók és a farok alatti úszó között jól ki­vehető haséi található. Pikkelyei közepes nagysá­gúak. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 53—61. Háta sötétszürke, a testoldalak élénk ezüstös csillogásúak. A hát- és a farokúszó szürkés, a többi úszó fakósárga, tövük esetleg vörhenyes. Az ívási időszakban a tejes szilvaorrú keszegek színes nászruhát öltenek. A páros úszók és a farok­úszó töve narancssárga színt vesz fel. A test felső része sötétszürke, majdnem fekete színű. A hasvo­nalat követve egy élénksárga csík teszi díszessé az egész testet, amelyen nászkiütések jelennek meg. ELTERJEDÉS A szilvaorrú keszeg elterjedési területe Közép- és Kelet-Európa. Megtalálható a Wesertől keletre az Északi-, Balti-, Fekete-, Azovi- és Kaszpi-tengerek vízgyűjtő területének folyóiban, víztározóiban, il­letve magukban ezekben a tengerekben. Délen az Égei-tenger vízgyűjtő területének egyes folyóiban és Kis-Ázsia északnyugati részén is előfordul. A Skandináv-félszigeten csak Svédország és Finnor­szág déli részén él. Különböző környezeti viszonyokhoz alkalmaz­kodva a szilvaorrú keszeg igen nagy változékony­ságot mutat. Ennek tudható be, hogy a halbiológu­sok számos alfajáról és az alfajokon belül változa­tokról beszélnek. A legáltalánosabban elfogadott nézet szerint az Északi- és a Balti-tenger vízgyűjtő­jén, valamint a Duna vízrendszerében élő szilva­orrú keszegek egyaránt a V. v. vimba alfajhoz tar­toznak, a dunai állomány csak alfajon belüli for­mát (V. v. v. natio carinata) alkot. BIOLÓGIA Vándorló életmódot folytató halfaj. Legnagyobb állományai tengerben élnek, s onnan csak ívásra vonulnak a folyókba. A kikelő ivadék is rövidesen követi szüleit a táplálékban gazdag tengervízbe, melyet az ivar érett kor eléréséig el sem hagy. Ugyanakkor a szilvaorrú keszeg helyi populációkat is kialakít, melyek egész életüket édesvízben töltik. A vándorló életmóddal azonban ezek sem hagynak fel teljesen. A telet a folyók mélyebb szakaszain töltik, ahonnan tavasszal felfelé indulnak el ívóhe­lyükre. Gyakori jelenség, hogy az ember által épí­tett duzzasztó gátak megakadályozzák a szilvaorrú keszeget édesvízi-tengeri életmódja folytatásában. Erre igen sajátos módon reagálnak rendkívül nagy­fokú alkalmazkodó képességről téve tanúbizonysá­got. A tenger szerepét a duzzasztógát fölötti víztá­rozó veszi át, innen kezdik meg vándorlásukat az ivarérett példányok. Hazai vizeinkben az ivarérettséget általában 3—4 éves korban érik el az akkor még nem éppen nagy termetű szilvaorrú keszegek. ívóhelyül sekély, egy méternél nem mélyebb ka­vicsos szakaszokat választanak. Erre a területre már jóval az ívás megkezdése előtt megérkeznek, és várják a víz megfelelő felmelegedését, amely ná­lunk május-júniusban következik be. Mivel e faj ikráit több részletben rakja le, az ívás akár július végéig elhúzódhat. Magát az ívóhelyet előbb a hímek foglalják el, és a nőstények érkeztéig farkukkal legyezve megtisz­títják az aljzatot az iszaptól és a növényi törmelék­től. Az ikrák lerakása csoportosan történik. Egy- egy nászcsoport egy ikrásból és 2—5 tejes állatból áll. Az ívás különösen intenzív napnyugtakor vagy este, de egy-egy felmelegedés után akár egész nap is folyamatosan ívhatnak a szilvaorrú keszegek (Bon- TEMPS 1971). A lerakott ikra mennyisége 30 000 darab körül alakul. Az ikraszemek átmérője kb. 1,5 mm, kike­lésükhöz általában 3—4 nap szükséges. A szikzacs­88

Next

/
Oldalképek
Tartalom