Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Angolnafélék családja – Anguillidae
A jelenleg elfogadott nézet szerint a begyűjtés helyénél és időpontjánál is jelentősebben befolyásolja a népesítő anyag minőségét a befogás módja. A továbbnevelés szempontjából legjobb tapasztalatokat a speciális ivadékcsapdákkal fogott angolnákkal szerezték. Rövid tárolás után speciális tartálykocsikban vagy műanyag rekeszekbe csomagolva az angolnaivadék szállítása repülőgéppel nagy távolságra is biztonságosan történik. Hazánkban a természetes vízi angolnaprogram beindítását is az exportlehetőségek, nem pedig a belső piac igényei indokolják. (Magyarországon az angolna fogyasztása gyakorlatilag a horgászok által kifogott mennyiségre korlátozódik.) Az 1961 óta kibontakozott angolnaprogram eredményeinek elemzése 1982-ig Gönczy és Tahy (1985) könyvében található meg. Azóta a zsákmányok tovább emelkedtek. Különösen szembetűnő a balatoni halászat eredménye, ahol a 98 tonnás, 1982. évi eredménnyel szemben 1985-ben már 238 tonna angolnát fogtak. A Fertő tó magyar oldalán 1985-ben 23 tonna angolnát fogtak a halászok, ugyanebben az évben az ország többi természetes vizén alig 10 tonna volt a halászok zsákmánya. Az angolna fogástechnikája igen változatos. A még táplálkozó angolnákat leginkább varsarendszerekkel, húzóhálókkal — melyek újabban már főleg elektromosak — és horoggal (egy-egy horoggal felszerelt ún. angolnababával vagy a fenékzsi- nor módosított változataival) fogják. A különböző elektromos fogási módszerek az angolna esetében általában igen hatékonyak. Az elvándorló angolnák részben az állandó csapdák, részben a folyókban elhelyezett hálós fogóeszközök zsákmányává válhatnak. A visszafogás mégis csekély hatékonyságúnak ítélhető meg, mivel a vízterületek többségénél nincs mód a különböző fogási módszerek párhuzamos alkalmazására, ami a legjobb eredményt biztosíthatná. A varsarendszerek felállítását gyakran turisztikai szempontok akadályozzák, az állandó angolnacsapdák működése pedig az általános vízgazdálkodási feladatokkal függ össze. A hatékony visszafogás megszervezése mindenütt alap- feltétele az intenzívebb angolnatelepítések beindításának. A természetes vizekben élő — bevándorolt vagy telepített — angolnaállomány jelentős részét horgászok fogják ki. (Hazánkban a horgászok 1985- ben 43 tonna angolnát zsákmányoltak. E mennyiségből 24 tonna származott a Balatonból és 5,6 tonna a Velencei-tóból.) Meg kell azonban jegyezni, hogy az angolna a hazai horgásztáborban még korántsem vált olyan népszerű sporthallá, mint más európai országokban. A fokozatosan emelkedő zsákmányok azonban arról tanúskodnak, hogy egyre több horgász kedveli meg e halfajt. Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy az angolnásí- tás indokoltsága — a hazai sajtóvitákban gyakran felbukkant nézettel szemben — nem a halászati vagy horgászati hasznosítás elsődlegességétől függ. Részletesebb halászatbiológiai eredmények megalapozhatnák egyes kizárólagosan horgászattal hasznosított vízterületeken is a telepítések felújítását. Ugyanakkor az elsődlegesen üzemi halászattal hasznosított vizek esetében is lehetséges olyan gazdálkodási irány, amely nem teszi kívánatossá e faj jelenlétét. Különösen indokolt volna az angolna és más halfajok kölcsönhatásának megismerése. Az ezzel kapcsolatos — meglehetősen hiányos — nemzetközi eredmények elsősorban Sinha és Jones (1975), valamint Tesch (1986) munkáiban kerültek ismertetésre. A hazánkban ez ideig végzett vizsgálatok e témában nem teszik lehetővé messzemenő, a gazdálkodási gyakorlatban is használható következtetések levonását. Legfeljebb annyi bizonyos, hogy a korábbi felfogással szemben, a táplálékkonkurencia vonatkozásában nem a ragadozó, hanem a békés, bentoszfogyasztó halfajok érdemelnek nagyobb figyelmet. Nagyobb vízterületek (mindenekelőtt a Balaton) esetében növekedési vizsgálatok, populációdinamikai adatok is szükségesek volnának a gazdálkodás tudományos alapokon nyugvó, hatékonyabb tervezéséhez. A piaci igények mennyiségének növekedése és ugyanakkor a természetes vízi angolnazsákmány csökkenése Európa több országában az angolna intenzív, tógazdasági vagy medencés rendszerű termelésére irányította a figyelmet. A tógazdasági angolnatermelés terén ismertek a Japánban elért eredmények. Fontos azonban annak hangsúlyozása, hogy az Ázsiában tenyésztett faj (Anguilla japonica) nem azonos a mi angolnánkkal. A két faj biológiájában jelentős eltérések vannak. Ennek érzékeltetésére talán elég annyi, hogy a japán angolna ivadéka sokkal rövidebb utat tesz meg, és rövidebb időt tölt a tengerben, mint az európai fajé. A japán angolnatermelési technológia számos eleme átvehető, a szolgai másolás, az európai angolna biológiai jellemzőinek figyelmen kívül hagyása azonban zsákutcába vezeti a legam- biciózusabb törekvéseket is. Európában eddig csak néhány országban sikerült üzemi szinten is eredményesen megvalósítani az angolna intenzív termelését. Az alkalmazható technológiai modelleket a 10. táblázat ban jellemezzük. Hazánkban a tógazdasági angolnatermeléssel kapcsolatos kísérletek a 70-es évek közepén megtorpantak, a zárt vízellátású rendszerekben szerzett tapasztalatok pedig nem voltak elégségesek a technológia fejlesztéséhez. A 80-as évek elején külföldi technológia alapján beindított két angolnás üzem 149