Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Harcsafélék családja – Siluridae
HARCSAFÉLÉK CSALÁDJA SlLURIDAE A harcsaalkatúak (Siluroidei) világszerte elterjedt alrendjébe 28 család tartozik, melyek közül mindössze ennek az egy családnak a képviselői őshonosak Európában. Földrészünkön két harcsafaj él, a legtöbb faj Délkelet-Ázsia trópusi vizeinek lakója. A család valamennyi tagjára jellemző a csupasz, pikkelytelen test, a száj körüli 2—3 pár bajusz, az elcsökevényesedett hátúszó (vagy annak hiánya), a rendkívül hosszú farok alatti úszó, az izomzatban szálkák hiánya. Életmódjuk, táplálkozásuk rendkívül változatos. A kisebb termetű fajok közt akad planktonevő is, a nagyobbak viszont főleg éjjel mozgó mindenevők vagy kifejezetten ragadozók. A többség gondoskodik lerakott ikrájának védelméről. Néhány délkelet-ázsiai fajt akváriumban is tartanak, a család tagjai közül azonban legnagyobb gazdasági jelentősége vitathatatlanul a nálunk is élő egyetlen fajnak van. A HARCSA Silurus glanis L. Egyéb nevei: folyami harcsa, leső harcsa, pozsárharcsa, pumaharcsa, sárgaharcsa, szürkeharcsa, (ivadék:) harcsapundra, harcsapurdé. (44. színes ábra) LEÍRÁS Pikkelytelen teste más halfajainkhoz viszonyítva aránytalan felépítésű. Hatalmas feje felülről lapított, hengeres törzse rövid, oldalról erősen lapított farokrésze lényegesen hosszabb, mint a fej és a törzs együttes hossza. Rendkívül nagy szájában felül és alul egyaránt apró, hegyes fogak vannak. A felső állkapcson a szájszöglet közelében található egy pár bajuszszál a testhez simítva a mellúszó csúcsán túl ér. Négy vékonyabb, rövid bajuszszál található az alsó állkapcson. Szeme egészen kicsi. A csökevényes hátúszóban I kemény és 2—4 lágy sugár van. Az egészen a farokúszóig húzódó farok alatti úszóban 77—92 lágy sugár található. A kicsiny farokúszó lekerekített. Az erős mellúszókban I kemény és 14—17 lágy sugár, a hasúszókban 11 —13 lágy sugár van. Testének alapszíne az élőhelytől függően szürkés vagy olajbarna. Oldalai márványozottak, ami átterjed a farok alatti úszóra is. A többi kisebb úszó szürkés színű. Albínó példányok is előfordulnak. ELTERJEDÉS Természetes elterjedési területének nyugati határát a franciaországi Doubs-folyó és a Rajna vízrendszere képezi, ahol ritka halfajnak számít. Keleten legtávolabbra az Arai-tó vízgyűjtő területére hatol. Hiányzik viszont az így megjelölt terület északi és déli részének számos vizéből. Dániából kipusztult, bár többször megkísérelték visszatelepíteni. Svédország és Finnország legdélibb részén rendkívül ritka. Az Északi Jeges-tenger vízgyűjtő területéről hiányzik. Ugyancsak hiányzik Olaszországból és a Balkán-félsziget nagyobb részéről, ahol csak a Vardar vízrendszerében fordul elő. Megtalálható ezzel szemben Kis-Ázsiában, a Kaukázusban, a Kaszpi-tenger és az Aral-tó gyakorlatilag teljes vízgyűjtő területén. Szigetszerű előfordulási területe alakult ki az Anglia déli részén végzett sikeres telepítések eredményeként. 132
